"Minden vers egy csók a létezésnek."
Ennek a Goethe-idézetnek a kontextusába szeretném belehelyezni azt a tényt, hogy éppen egy évvel ezelőtt, 2008. február 14-én, a szerelmesek napján kezdtem el írni ezt a blogot. Hiszen ha minden vers egy csók a létezésnek, akkor minden blogbejegyzés is az. Mármint, ha úgy íródik, mint egy vers. Azaz teljes szívvel.
Amellett, hogy köszönetet szeretnék mondani olvasóimnak, akik nélkül alighanem már régen abbahagytam volna az írást, stílszerűen egy Nietzsche-idézettel szeretnék megemlékezni erről a számomra igen nevezetes eseményről. Úgy hiszem, a figyelmes olvasó észre fogja venni a kapcsolatot e blog, Goethe, illetve Nietzsche szavai között. De ha nem, az sem baj. Nietzsche szavai elvégre talán e blogtól függetlenül is megfontolandóak...
Jöjjön tehát az idézet.
Akinek azonnal világos, hogy miért nem lehetséges ma szónokokat, írókat nevelni — hát mert nem akad számukra nevelő —, akinek majdnem ugyanilyen világos, miért nevelődik félre és zavarodik meg ma óhatatlanul a tudós — hát mert a tudomány, vagyis egy embertelen absztraktum hivatott a nevelésére —, az tegye fel végül magának a kérdést: tulajdonképpen hol vannak valamennyiünk számára, tudósok és tudatlanok, előkelők és jelentéktelenek számára, hol vannak a mi erkölcsi példaképeink és hírességeink a kortársak soraiban, hol van minden teremtő morál látható megtestesülése korunkban? Tulajdonképpen hová lett minden töprengés erkölcsi kérdések felett, amelyek minden nemesebb és pallérozottabb társaságot mindig is foglalkoztattak? Nincsenek többé efféle hírességek és nincs többé ilyen töprengés; valójában az erkölcsök megörökölt tőkéjét fogyasztjuk el, melyet elődeink halmoztak föl, mi már csak az elfecséreléséhez értünk, a gyarapításához nem; a mi társadalmunkban vagy egyáltalán nem beszélünk ilyesmiről, vagy valami óhatatlanul visszatetszést keltő naturalista gyakorlatlansággal és tapasztalatlansággal tesszük. Így történt, hogy iskoláink és tanáraink ma egyszerűen eltekintenek az erkölcsi neveléstől, vagy beérik formaságokkal: az erény szó hallatán pedig már sem a tanárnak, sem a diáknak nem jut eszébe semmi, ódivatú szó lett, melyet az ember megmosolyog — és elég baj, ha nem mosolyog, mert akkor alakoskodik.
[...]
[Schopenhauer] Ha félelmét nem ismerő tekintetét most már arra a kérdésre szegezte: "mit ér az élet egyáltalán?" — többé nem egy zűrzavaros és sápatag kort s annak szemforgatóan szennyes életét kellett elítélnie. Jól tudta, hogy valami magasabb rendű és tisztább is található és elérhető ezen a Földön, mint a korszerű élet, s hogy igen méltánytalanul bánik a létezéssel, aki kizárólag ebben az ocsmány alakjában ismeri és ítéli meg. Hát nem, most a géniuszé a szó, hadd halljuk, hogy ő, az élet legmagasabb rendű szülötte képes-e az életet magát igazolni; a nagyszerű teremtő ember feleljen a kérdésre: "igent mondasz-e tiszta szívből erre az életre? Beéred-e vele? Akarsz-e közbenjárója, megváltoztatója lenni? Mert elég a te szádból csupán egyetlen igazi Igen! — és az oly súlyos vádakkal illetett élet máris szabad." — Vajon mit fog válaszolni?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.14. 20:24:55
sleeping dancer · http://sleepingdancer.freeblog.hu 2009.02.14. 22:49:28
AdamT · http://durva.blog.hu 2009.02.15. 08:23:45
pontilyen 2009.02.15. 12:34:27
Érdekes, néha én is elcsodálkozom, hogy mennyi minden történt (itt) egy év alatt.
A részedről ezt mindenesetre bóknak veszem, és köszönöm! :-)
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.02.16. 10:23:44
Granulálok, hogy visszakapd! ;)
ehje aser 2009.02.16. 11:11:41
-------------------------------------
- véres orral látva vagyok szeretettel. de miért pont ilyenül? olvasni. egyelőre semmi megjegyzés. hadd nőjjje (sic!) ki magát.
--------------------------------------
Naplómba 2009. február 16-án reggel ezt írtam:
- Lilla!
- megköszönni, hogy megköszönte, hogy olvasom. és semmi csók. hisz influenza járvány van.
(kézíráskor nem használok semmiféle egyezményes cibertér-jeleket, de itt és most az utolsó mondat után képzeld oda a huncutmosoly jelt)
pontilyen 2009.02.16. 12:35:21
Enigmatikus, mindenesetre gondolkodom rajta. :-)
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.02.17. 03:50:26