Másfél héttel ezelőtt — nem kis meglepetésemre — kaptam egy ímélt az egyik olvasómtól, melyben egy régi újságcikket, egy filmkritikát ajánlott, aminek kapcsán, mondta a levélíró, írhatnék pornó és erotika viszonyáról; hiszen engem ez a kérdés — a blogom alapján — foglalkoztat.

Nem tudom, mire alapozta olvasóm ezt a feltételezését (mármint hogy engem érdekelne akár a pornó, akár az erotika), mindenesetre helyesen feltételezett: tényleg érdekel. Méghozzá nagyon is érdekel. Elolvastam tehát ezt a nagyon-nagyon régi filmkritikát, és tényleg nem azon a történelmi távlaton rökönyödtem meg, mely az 1989-es szöveg néhány megállapításának igencsak bájos színt kölcsönöz, hanem, ahogy kell, mozgásba jött képzeletem az erotikáról. A cikk, mely tényleg csak történelmi dokumentumként érdekes, semmi meglepőt, nem-közhelyeset nem állít. Viszont ürügyet kínál arra, hogy beszéljek, és ezért hálás vagyok névtelen olvasómnak, aki figyelmemet fölhívta rá.

Az alapkérdés tehát: mi a különbség pornó és erotika között? Egy barátnőm ezt így fogalmazta meg, szerintem frappánsan és mélyértelműen: "a pornóban csak az látszik, amivel csinálják; az erotikus filmben pedig csak az nem látszik". A pornográfia lényege tehát a megmutatás, az erotikáé pedig a sejtetés. Ezt az alapgondolatot szeretném a továbbiakban egy kicsit mélyebbre vezetni.

Azok közé tartozom, akik szerint a pornónak megvan a maga nagyon is rendben levő társadalmi, lélektani funkciója. A szexuális inger fokozása, mely a pornó célja, nem káros cél. Testi ingerről van szó. A szexualitás bonyolult jelenségének testi oldaláról; aminek persze nagyjából annyi köze van a szexualitás egészéhez, mint a testbe bevitt ásványi anyagoknak az étkezés kultúrájához. Senki sem tagadhatja le, hogy az étkezés során különféle anyagok kerülnek az ember szervezetébe; de azt is csak az egészen korlátoltak állíthatják, hogy az étkezésnek ez volna a kizárólagos lényege.

A szexualitás nem csupán a testi tevékenységre korlátozódik. De mi az, amivel több nála?

Akármi is az, úgy vélem, az erotika lényege ebben a többletben van. És minél erőteljesebben elő tudja hívni egy film vagy egy írás vagy egy akármilyen műalkotás ezt a többletet, annál erotikusabb, azaz — használjunk magyar szót — annál érzékibb.

És ahogy elkezdünk magyar szavakat használni, elkezdjük jobban érteni a világot. Az érzékiség ugyanis az érzékenység, illetve érzékletesség fogalmaihoz vezet el minket. A világ (vagy egy film, vagy egy szöveg vagy akármi) akkor válik erotikussá, amikor érzékletesen mutat meg valamit (és rejt el mást), és befogadóját érzékennyé teszi (arra, amit lát, és arra is, amit nem lát).

Az érzékiség a befogadóban keletkezik. A műalkotás nem tehet többet, mint hogy elősegítse az érzékennyé válás folyamatát. Például azáltal, hogy nem zavarja meg a folyamatot, engedi, hogy sejtések keletkezzenek bennünk, engedi, hogy ezek a sejtések erőre kapjanak, és engedi, hogy ezek a sejtések újabb és újabb sejtéseket gerjesszenek a képzeletünkben.

A rossz erotikus filmből nem a lélek hiányzik tehát, hanem az odafigyelés a befogadó lelkére. A rossz erotikus film azért látszik pornográfnak, mert csupa-test kéjencként kezeli a befogadót. A lélek tehát nem a filmből hibádzik, hanem — ahogy a filmkritika szerzője tulajdonképpen nagyon is mélyértelműen és pontosan megfogalmazta — az egészből.