Beszámoltam már róla, hogy az utóbbi hetek egyik legnagyobb szellemi (vagy tényleg inkább lelki?) élménye számomra Csíkszentmihályi pszichológiájának megismerése volt. Olyan élmény, amely mélyen rakódott le bennem. Önkéntelenül is kicsit átformálódtam tőle. Máshová kerültek a hangsúlyok.
Itt van például az, amit az Énről ír.
Az Ént lényegében olyasféle korlátnak (korlátnak és egyben lehetőségnek) mutatja, mint a testünket. Ha nem lenne, könnyen lehet, hogy boldogabbak lennénk. Ezt már csak az is bizonyítja, hogy amikor tényleg boldogok vagyunk, akkor megszűnik az Én-tudatunk.
Vegyünk egy példát. Itt vagyok én. (Én?) Ránézek a blogomra, és azt tapasztalom, hogy nem olyan témákról írok, melyek sokak fantáziáját megmozgatnák; és elkedvetlenedem. Aztán fölnézek néhány általam kommentelt blogra, és azt veszem észre, hogy gondolataim nem leltek termékeny talajra; és megint elkedvetlenedem. És mi okozza ezeket az elkedvetlenedéseket? Semmi. Egy káprázat.
Az Én öl, butít és nyomorba dönt.
Az emberiség legtöbb nyomorát az Én-tudat túlburjánzása szüli. Az tehát, hogy az emberek fontosabbnak képzelik magukat annál, mint amilyen fontosak valójában.
Gondoljunk a halálfélelemre! Vajon lenne-e bármi okunk félni a haláltól, ha nem tulajdonítanánk semmiféle fontosságot saját személyünknek (énünknek)? Fél-e egy kő attól, hogy szétporlad? Fél-e egy fa attól, hogy kivágják? Fél-e egy keresztény mártír attól, hogy megölik?
Az Énnel való túlságos foglalatoskodás betegségtünet, működészavar, az entrópia jele. Annyi millió érdekesebb és izgalmasabb dolog van a világon, mint mi magunk; ki az az elmebeteg, aki elfordítja fejét a világ tarkasága elől, és inkább egy szegényes és kopár valami, azaz önmaga felé fordítja?
Olvasóm persze itt és most közbeszólhatna, hogy dehát én is most mást se teszek.
Tudom. Ez egy hibám. Annak is fogom föl.
De nézzünk rá e blog címére! Vajon mit jelent? Mit jelent az, hogy Pontilyen pont ilyen? Saját értelmezésem szerint (mely mellett persze élhetnek egyéb értelmezések is) annyit jelent ez a cím, hogy nincsen Énem; mindig olyan vagyok, pont olyan, amilyen éppen vagyok. Nem olyan, mint én, hanem olyan, amilyen.
Nietzsche, akinek látszólag annyira túlburjánzott az Énje, hogy valósággal beleőrült, valójában annak adta tanúságát, hogy az én (inkluzíve megőrülés) semmi más, mint egy fikció. Olyasmi, ami nem eleve adott, hanem szituációról szituációra megképződik. Olyan, hogy "Nietzsche", nem létezik, csak Nietzsche-szövegek léteznek.
Így függ össze a mottó a címmel, Nietzsche e bloggal, e blog velem, és én a világgal.
A buddhisták és az igazán vallásos keresztények éppúgy tudják ezt, mint a bölcsek, a mérnökök, a természettudósok és a filozófusok. Ők azok, akik be vannak oltva az Én nevezetű veszedelmes vírus ellen, mely képes rá, hogy tönkretegye a világ harmóniáját.
Ha van iránya ennek a blognak, akkor ez az irány az: minél messzebb az Éntől. Minél közelebb az élethez.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Anselmo 2009.05.15. 16:39:09
pontilyen 2009.05.15. 17:52:56
Nyilván sarkítottam egy kicsit. Az Én valójában egyáltalán nem haszontalan konstrukció, de: konstrukció.
Úgy tudom, érdekelnek Téged a keleti filozófiák. Bennük föllelhetők olyan technikák, melyek segítségével az ember szép lassan meg tud szabadulni vágyaitól, vagyis: énjétől. (Hiszen van-e még én, ha nincsenek énhez kötődő kívánságok?)
Az Én hasznos tud lenni, egyáltalán nem véletlen, hogy kialakult az én-képzet. Mint azonban mindent, ami rákos sejtként elburjánozhat, az Ént is meg kell fékezni, hogy harmóniába kerülhessünk a világgal.
Anselmo 2009.05.15. 18:06:17
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.05.15. 19:19:17
igen. ső, a többi fának fáj, ha kivágnak egyet közülük. halál komolyan.
"Ránézek a blogomra, és azt tapasztalom, hogy nem olyan témákról írok, melyek sokak fantáziáját megmozgatnák"
és? van valamiféle mércéje a minőségnek, az értéknek, aminek mindenképp meg szeretnél felelni?
"Aztán fölnézek néhány általam kommentelt blogra, és azt veszem észre, hogy gondolataim nem leltek termékeny talajra"
mert az ő énjük nem a te éned :-)
az egoizmus és az individualizmus nem ugyanaz ám, ahogy a modernizmus és a szabadelvűség sem.
pontilyen 2009.05.15. 22:56:21
Honnan tudod, hogy mi fáj egy fának? :-)
"van valamiféle mércéje a minőségnek, az értéknek, aminek mindenképp meg szeretnél felelni?"
Valahogy így fogalmaznám meg: azt szeretném, hogy több (más) legyen a világ, miután leírtam valamit, mint annak előtte volt. Tehát ne puszta szócséplés legyen, hanem egy új vélemény a világról. Nyilvánvaló, hogy nem az én dolgom ennek hatásait méricskélni; épp ezért neveztem az ilyesféle gondolatokat betegeseknek.
Nem látok nagy különbséget az ego-izmus és az individual-izmus között. Ha az utóbbit a személyiségünk kibontakoztatásaként értjük, akkor fölvetődik a kérdés: a személyünk (kibontakoztatása) öncél (végcél)-e?
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.05.16. 00:42:50
az egoizmus saját szerpünk, helyzetünk túlértékelése, míg az individualizmus megélése minannak, amit az én és a világ interakciója adhat.
a növények fájdalmáról: elektródákat erősítettek a leveleikre, amik a levél két oldala közötti elektromos feszültségkülönbséget mérték. miközben épp motoros fűrésszel esetek neki, rendszertelen és erős impluzusokat mértek, nagyon eltérőt, mint más, nem "fájdalmas" hatásokkor.
az igazán fura dolgok viszont csak ez után jönnek: a környékbeli növényeken is - időbeli eltéréssel - hasonló jelenségeket tapasztaltak, bár azokhoz nem nyúltak, sőt, idővel pusztán a láncfűrész bekapcsolása elég volt hozzá, hogy ezt a fajta "pánikot" kiváltsa.
beszarás, nem?
és akkor még nem beszéltünk róla, hogy a kemény metálzene serkenti a növekedésüket és a terméshozamot. komolyan.
a világ pusztán azáltal, hogy megírsz valamit, már változik. ha nem találod a helyét annak, amivé változtattad, akkor hol, miben van a baj?
Roquentin 2009.05.18. 13:27:48
"Dicsôség, szégyen: egyforma félelem.
A rang: az élet legnagyobb csapása.
Dicsôség, szégyen: mért csak félelem?
Mert a dicsôséget a közemberek
szorongva nyerik el,
szorongva vesztik el.
A dicsôség is, szégyen is, csak puszta félelem.
A rang mért az élet csapása?
Mert legnagyobb csapás
az önszeretet.
Ha nincs bennem önszeretet,
ugyan mi bajom lehet?
Ezért:
a világért élô kiválóságra
bízható a világ;
és a világért élô jóságra
építhet a világ."
Vagyis minden szenvedés forrása az önszeretet - ha úgy tetszik, az Én.
Különben remélem, nem szorulsz rá a vigasztalásomra, de önmagában az a tény, hogy nem különösebben népszerű a blogod, természetesen még semmit sem mond annak minőségéről - sőt. Az értékes dolgok rendszerint nem különösebben népszerűek.
Viszont több milliárd légy imádja a tehénszart.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.05.18. 14:25:41
pontilyen 2009.05.18. 21:39:05
Igen, a dicsőség és a szégyen nagyon mélyen összefüggnek. Mindkettő az Én túlburjánzása miatt létezhet csupán. És mindkettő valahogy undort kelt, amikor nem kompenzálódik valamivel.
Ha nem is olvasta Lao-Cét (bár emlékeim szerint hivatkozik rá), mindenképpen nagyon rokonszenves számomra, ahogy Csíkszentmihályi ezekhez az emberiség által fölhalmozott vallási és filozófiai kincsekhez közelít. Elismeri értéküket, bármennyire is felvilágosult alapokon áll. Nem fellengzősen beszél sem a vallásokról, sem a filozófiai hagyományokról.
Roquentin 2009.05.19. 11:07:34
Szóval, szerintem azért nem lehet véletlen, hogy a "szégyentelen" szónak eleve nincsen túlságosan pozitív csengése... És hát nem pont attól válik emberré az ember, hogy reflektál önmagára? Hogy bizonyos dolgokat elfogad, helyesel önmagában (ha úgy tetszik, büszke rájuk), másokat rossznak ítél, és megszabadulni igyekszik tőle (ha úgy tetszik, szégyenkezik miattuk)...?
Valóban attól lesz boldogtalan vagy beteg valaki, ha szégyent érez önnön kapzsisága, igénytelensége, földhözragadottsága, irigysége, kegyetlensége, meggondolatlansága miatt? Nem éppen attól, ha mindezeket büszkén és természetesen felvállalja, mert olyannyira emberi?
pontilyen 2009.05.19. 11:29:46
A szégyent (és dicsőséget) én úgy fogom föl, mint az Ént: nem véletlen, hogy létrejött, van haszna az emberi életben. Hatalmas hajtóerőt jelent (elsősorban a gyenge embereknek).
Az igazán bölcs emberek azonban túl vannak szégyenen és dicsőségen.