Egy olyan fogalomról van szó, mely körül sok a zavar. Igyekezzünk eloszlatni a homályt!

Ki a sznob? Az az ember sznob, akit érdekel a művészet, az irodalom.

Ugye, meglepő? Azt gondolnánk, hogy a művészet iránti érdeklődés ennél pozitívabb minősítést érdemelne. Talán veszélyes vizekre is evezünk, és látszólag a műveletlenség, bunkóság, sötétség propagátoraivá válunk, ha azt mondjuk, bizony, helytelen, ha valakit érdekel a művészet. Pontosan ezért van szükség tisztázásra.

A sznob szó jelentése: 'sine nobilitate', 'nemességgel nem rendelkező'. Világos tehát, hogy a sznob szót akkor értjük meg, ha megértjük, mi az a 'nemesség'.

A "nemesség" ebben a szövegkörnyezetben nyilvánvalóan metaforikusan értendő, azaz nem arról van szó, hogy az nemes, aki (legalábbis) IV. Béláig vissza tudja vezetni a családfáját. A "nemes" itt sokkal inkább egy magatartásmód metaforája, méghozzá egy művészettel (tágabb értelemben: a műveltséggel) szembeni attitűd metaforája.

De mi ez az attitűd? Azaz: hogyan viszonyul a műveltséghez egy nemes lelkű ember?

Egy nemes lelkű ember személyes ügyének tekinti a műveltséget. Nem azért akar ismeretekre szert tenni, mert sok egyéb között még a könyvek (festmények, zenék, szobrok stb.) is érdeklik, hanem azért, mert saját maga, saját épülése, saját élete érdekli. Csakis akkor hajlandó kezébe venni egy könyvet, megnézni egy műalkotást, ha saját épüléséhez az hozzá tud járulni. Mert a célja nem az, hogy művelt legyen, hanem az, hogy ember legyen. Minden mű csak akkor és addig fontos neki, amíg személyes életét érinti. Egyébként nem "érdekli" a művészet.

A nemest és a sznobot könnyű elkülöníteni például annak alapján, hogy mennyi könyvre hivatkoznak.

A sznob elképzelhetetlenül sokat olvas, a feje tele van huszadrangú könyvek szerzőivel és címeivel. Világos, hogy miért. Őt "az irodalom" érdekli.

A nemes lélek viszonylag kevés könyvet ismer, de azok nagyon fontosak neki. Jellemzően arra a nyolc-tíz szerzőre hivatkozik (és róluk is beszél) élete végéig, akik személyes életére a legnagyobb hatást gyakorolták. Pilinszky (egy igazi nemes lélek) folyton Jézust, Simone Weilt és Dosztojevszkijt (esetleg Rilkét, Kafkát, Camus-t) citálja. De ugyanígy: valamennyi igazán nem sznob alkotónál megfigyelhetők azok a csillagok, amelyek fényénél eltájékozódik a lét zavarbaejtő éjszakájában.

A képzett emberek nagyon könnyen sznobbá válnak, mert nagyon sok művel és szöveggel szembesülnek, és nyilvánvalóan nem mindegyik szöveg járul hozzá személyes életük megváltozásához. Viszont ezekkel a szövegekkel is kezdeniük kell valamit. Innen pedig már csak egy lépcső az, hogy személyes életüket zárójelbe tegyék, és érdeklődni kezdjenek egy önmagában teljesen érdektelen és értelmetlen életjelenség, a művészet iránt.

Ezt a veszélyt (életveszélyt, mert egyik legfontosabb gyógyító szerünket rabolja el) legnagyobb erővel Nietzsche fogalmazta meg. Legszenvedélyesebb és legmagávalragadóbb dühkitörései éppen a sznobokra, a műveltségből szobadíszt csinálókra ömlenek.

Maga ez a tény is egyértelművé teszi Nietzsche aktualitását. Ma ugyanis minden korábbinál több és többféle szöveg, mű, műveltségtárgy között bolyong az ember. Akinek nincs meg a nyolc-tíz szerzője, az bele fog fulladni ebbe a bőségbe. És ez akkor is így van, ha nagy boldogan azt képzeli, hogy csupán lubickol benne.