Most két versről, pontosabban egy ballada és egy vers kapcsolatáról szeretnék beszélni. A kapcsolat talán csak bennem, olvasóban él, talán nem is létezett még a szerző agyában. De ez nem baj, ha így is van. Az irodalom mindig és mindenkor az olvasókban jön létre. Ami papíron van, az nyersanyag. Mondta Kosztolányi.
De kezdjük Arannyal.
A Tetemre hívás az egyik legzseniálisabb ballada, amit valaha írtak. Most az egyik részletét emelem ki, azt, amikor Kund Abigél agyába belevillan, hogy mi történt, mi történik vele. Azt, amikor pillantására buzogni kezd a vér Bárczi Benő ifjú szívében.
Könnye se perdűl, jajja se hallik,
Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
Döbbenet által a szív ere fagy:
"Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"
A megőrülés pillanatát kapjuk el, szinte szuperlassítással. Kund Abigél odakap, hol fészkel az agy. De ez az agy már félig-meddig inkább zagy.
A zagy szót leginkább a tavalyi vörösiszap-katasztrófa kapcsán ismerhettük meg. Nagyjából ezt jelenti: 'zavaros víz, iszap, mocsár'. De persze létezik mint szakszó is, sőt leginkább mint szakszó létezik az ipari hulladék egy bizonyos típusának leírására.
Hihető, hogy Abigél agya helyén ekkor már inkább zagy fészkelt; össze volt zavarodva, páni félelem fogta el. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a gyásznál konvencionális emberi reakciókat képtelen fölmutatni: nem sír, nem jajveszékel. Könnye se perdűl, jajja se hallik.
Az agy leheletfinom átváltozása zaggyá a vers tengelyében: Arany egyik kevéssé hivalkodó nyelvi bravúrja. Leírva persze még agy; kimondva, rágondolva már zagy.
Bő ötven évvel később Kosztolányi is megszólalt az agy témájában. Az ő sora még híresebb lett, verse pedig talán még nagyobb, mint Aranyé. Természetesen a Hajnali részegségre gondolok, jelesül annak kezdő soraira.
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Ám a gép az agyban... Nemde inkább: Ám a gép a zagyban. Azaz (Aranytól már ismerve a szót): a gép a zűrzavarban, a gép a pánikban, a gép az őrületben.
Igen, a Hajnali részegség mintha megfordítaná a Tetemre hívásban látott viszonyt. Ott előbb jött egy haláleset, majd végül a zagy, az őrület. Kosztolányinál mindennek a zagy a kiindulása. Kosztolányi már egy olyan világról, világban ír, amelyben mindenkinek az agya helyén zagy fészkel. És aztán eljutunk a fényes égi szomszédokig, a nagy ismeretlen Úrig, a vendégségig, melyet a létezésben töltünk.
Szándékos, tudatos megfordítás? Nem mindegy? A két szöveg között eltelt idő már eleve indokolja, hogy az egyiknél a megőrülés még következmény, a másiknál a világban való lét alapállapota legyen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Anselmo 2011.06.22. 23:23:15
Őrületben élnénk, és régen nem így volt? Lehetséges. A világ, amit teremtettünk magunknak, kényelmes és viszonylag védett (?), legalábbis ami a vegetatív funkciókat illeti, de éppen emiatt nem természetes. Mi marad így az élet értelme?
pontilyen 2011.06.23. 11:06:45
Köszönöm a hozzászólást. (A versrovat valamilyen okból gyakran marad kommentálatlanul.)
1877 és 1933 között átélte az európai emberiség azt a váltást, hogy az őrület extremitásból a hétköznapi élet alapelvévé vált. Szerintem finoman ezt is kifejezi ez a két versrészlet.
Persze való igaz, ennek nemcsak a háború az oka vagy inkább tünete, hanem a civilizálódás is. El lettünk szakítva természetes közegeinktől.