Eltölt ugyan némi aggodalommal, hogy szép lassan belefeledkezem az önismétlésbe, dehát, úgy látszik, az élet eseményei (ha nem is mindig azonos módon, de) ismétlik magukat, és az emberrel valahogy mindig ugyanaz történik meg, ami már egyszer megtörtént.

Az előzményhez, aki lemaradt volna róla, ismét magamat linkelem:

http://pontilyen.blog.hu/2008/03/07/nagy_az_isten_1

A mai történet azonban nem olyan happy endes, mint az akkori.

Pedig a mai (Kálvin téri) ellenőröm egészen rokonszenves volt. Csak éppen észrevette, hogy az ideiglenes diákomon át van javítva a dátum (ld. fönt). A főnöknője pedig (egy szipirtyó) azt javasolta neki, hogy büntessen meg; helyi bírság: 12000 Ft. Hozzáteszem, ha nem vagyok olyan kedves és jószándékú, hogy egyáltalán megállok megmutatni a bérletemet, akkor erre sor se kerül. No de, ugye, a konformitás...

Hát ha így áll a dolog, akkor persze ismét muszáj volt alkudozni. Megkérdeztem, mivel igazolhatom egyáltalán, hogy tanuló vagyok. Azt mondta a férfi, majd aztán erre a szipirtyó is hajlott, hogy ha hozok egy újabb pecsétet az egyetemről, akkor tőlük rendben. Hát jó, hoztam. Ez azonban megint nem volt jó nekik. Hogy nem jó helyen van a pecsét... (!). (Ilyenkor az embernek csúnya szavak jutnak eszébe.)

Azt hiszem, a következő napjaim valemlyikét panaszlevél írására fogom fölhasználni; sőt azon is morfondírozom, hogy passzív ellenállásba kezdek. A törvény ugyebár tiltja, hogy egy ellenőr hozzám érjen, magyarán semmivel sem kényszeríthetnek arra, hogy megmutassam a bérletemet. Ha ők ilyen furmányosak, akkor én is. Kard ki kard.

Ámbár ez talán első indulat szülte gyerekesség (a tanítványaimban hogy utáltam az ilyet) (mosoly-jel). Egy biztos: nyelvileg legalább izgat, milyen jó kis panaszlevelet írok majd holnap, az események gondos részletezésével. Ezen túlmenően persze sok jóra nem számítok. A BKV-n ma a kedves portássrác mondta nekem: ő egyszer a MÁV-val járt így. Hosszú tortúra volt, mire kiküzdte az igazát. A fény mindenesetre ott van az alagút végén, hogy neki legalábbis sikerült.