Túlságosan is ingerült voltam tegnap ahhoz, hogy (Tandori Dezső szavaival) "megindulhasson bennem a költészet". Nem is lett volna hiteles itt szépségről, tavaszról és szeretetről értekezni, amikor a kommentjeim inkább a harcolásról szóltak. Igaz, háború és költészet élhet akár egyetlen szívben is. Nem Nietzschét vagy Tolsztojt idézem, hanem (Költészet Napjáról lett lévén szó) az első igazán nagy magyar nyelven verselő költőt, Balassi Bálintot. Az ő alábbi költeménye játszott ma a lelkemben. Írt ő ennél legalább egy tucatnyi sokkal jobbat is, most nekem mégis ez tetszik a leginkább. Különösen a zárása, a jó lova mellett való füvön létében Marullust fordítgató költő képével, aki a szavaival nem csak a tavasz, de (bár poétához méltó finomsággal) a magyar nyelv diadalát is ünnepli.
Decima Secunda
Ejusdem generis
az nótája Lucretia énekének
1
Széllyel tündökleni nem látd-é ez földet
gyönyörű virágokkal?
Mezők illatoznak jó szagú rózsákkal,
sokszínű violákkal,
Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek
sokféle madárszókkal.
2
Új rózsakoszorós kegyesek és szüzek
ifiakkal táncolnak,
Jószavú gyermekek vígan énekelnek,
mindenek vígan laknak,
Mind menny, föld és vizek, látd-é, úgy tetszenek,
mintha megújulnának.
3
Sőt még Cupido is mostan feltörlötte
homlokán szőke haját,
Gyönge szárnyacskáján té-tova, mint angyal
röpül, víg kedvet mutat,
Szerelmes táncokban kinek-kinek adván
kezére szép mátkáját.
4
Azért ne bánkódjál, én jó vitéz társom,
ürülj minden gondoktól,
Eléggé hordoztuk héában az sok bút,
légyen már tőlünk távol,
Mostan igyunk, lakjunk, vigadjunk, táncoljunk,
távozzunk bánatunktól!
5
Nemde valakiért aggasztaljuk volt mi
inkább ifjú éltünket,
Kiből, azt sem tudjuk, hol és mely órában
kiszólítnak bennünket?
Kivel mit gondoljunk? Ha Isten jó urunk,
ő mindennel jól tehet.
6
Aggasztaló bánat, búszerző szerelem
távol légyen mitőlünk,
Jó borokkal töltött aranyas pohárok
járjanak miközöttünk,
Mert ez napot Isten örvendetességre
serkengeti fel nékünk!
7
Marullus poéta azt deákul írta,
ím, én penig magyarul,
Jó lovam mellett való füven létemben
fordítám meg deákbúl,
Mikor vígan laknám vitéz szolgáimmal,
távozván bánatimtúl.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bistyu 2008.04.16. 18:21:11
Jegyzet a helyesíráshoz
Az 1930-as években az ország lakóinak igen jelentős hányada ismerte a helyesírás szabályait. Ezt 12-14 éves kisiskolásoktól meg is követelték. A magyar helyesírás más nyelvekénél egyszerűbb és logikusabb volt. Tanítását az iskolákban könnyűnek, kellemesnek és eredményesnek mondták. Nyomdászaink és szerkesztőink a maguk értékesebb munkájával foglalkozhattak és nem kényszerültek idejüket azzal tölteni, hogy a kéziratokat az újabb és újabb akadémiai határozványokhoz igazítsák. Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula íróasztalán soha senki nem látta a helyesírás szabályait. Náluk jóval szerényebb tehetségű írók, értelmiségiek, mondhatni: minden könyv-, sőt újságolvasó fejből ismerte és pontosan tudta, mit kíván tőle a magyar helyesírás.
1990-re megváltozott a helyzet. Tanítók, tanárok egyformán panaszolják: a helyesírás tanítása öröm helyett kín lett. A gyerekek elutasítják nyelvészeink újdonsült, megtanulhatatlan szabályzatait, önkényeskedő, zavaros, rosszul indokolt és fölösleges változtatásait. Nyomdászaink és szerkesztőink hajukat tépik, mert minden kéziratot A magyar helyesírás szabályainak 11., akadémiai kiadása szerint kell átjavítaniok. Az ebben közölt újításokat senki sem tartja fejben, azaz nincs többé magyar ember, aki a magyar helyesírást ismeri.
Örök törvénynek tekinthető, hogy a helyesíráson nem szabad változtatni, hacsak a kiejtés meg nem változik; és a magyar kiejtés nem változott az utolsó ötven év alatt. (A Francia Akadémia az utolsó, nagyobb változtatást 1718-ban eszközölte!) Ugyanekkor az ország szellemi egységének egyik elengedhetetlen követelménye, hogy nemzedékek után, igen kis változtatásokkal ugyanazt a helyesírást használja. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottsága ezeket az alapelveket elismeri ugyan, de nem követi. Határozatait a nyilvánosság megkerülésével, az írók megkérdezése nélkül, kommunista napiparancsok módjára hozza és a legkevésbé sem törődik a káosszal, melyet ezáltal teremt.
Ezért kényszerültem arra az elhatározásra, hogy könyvem hazai kiadásában nem veszem tekintetbe A magyar helyesírás szabályainak 11., akadémiai kiadásának mondvacsinált, logikátlan, keservesen kiagyalt, basáskodó és bosszantó újításait. Ezen az úton kérem meg nyomdászaimat és szerkesztőimet, hogy legyenek ebben segítségemre. Egyúttal felszólítok mindenkit: nyomdászt, tanítót, tanárt, írót, újságírót, minisztériumi és magántisztviselőt, képviselőt, jegyzőt, bírót, ügyvédet – minden magyart, aki naplót vezet, jegyzeteket készít avagy levelet ír, hogy tegye ugyanezt. Kétes esetben forduljon a Helyesírás régebbi, lehetőleg kilencedik kiadásához. Vagy, ami sokkal jobb, tulajdon józan eszéhez.
Nyelvészeinktől pedig senki se félen többé. A kommunista parancsuralom napjai lejárta; akadémikusaink nem tudnak karhatalmat küldeni ellenünk.
(Faludy György: Jegyzetek az esőerdőből - 1991.)
pontilyen 2008.04.16. 19:52:45