A héten volt három hónapos ez a blog. Pont írni akartam róla valami kis szösszenetet, amikor az index váratlan húzással (de köszönet neki a reklámért) a címlapjára tett, radikálisan megugrott a látogatóim száma, a figyelmem pedig elterelődött a megemlékezésről. Most meg már, ugye, oda az ihlet.
Írni pedig sok mindent szeretnék. Jó, a XXI. század Háború és békéjét is, világos, na de most is, így, ide. Hogy honnan jöttem, és hová megyek.
Mindenekelőtt nagyon köszönök minden kommentet (megjegyzést, hozzászólást, beszólást és benyögést). Minden komment épít. Igen, még "A bölcsész" nickű felebarátunké is A tanárverésekről írt bejegyzésem után, ha mást nem tesz, önkritikára késztet. Biztosan mondtam valamit? Biztosan jó ez így? Nem lehetne másképpen, jobban, okosabban? Nagyon köszönök és nagyon szívesen látok minden megjegyzést. Ha valaki megkritizál, az elsőre biztosan bánt; no de a fociban is a második szándékot és a cseleket szeretjük. És amiként én is azt feltételezem mindegyik olvasómról, hogy gondolkodó lény, úgy ez, bizonyos vagyok benne, fordítva is igaz.
Aztán, a témáimról. Őszintén szólva, amikor elkezdtem körmölni ide, tartottam attól, hogy amennyiben következetes maradok az elvemhez (azaz: csak és kizárólag arról írok, ami személyesen érint és érdekel), akkor túl kevés olvasóm lesz, és megunom a pusztába kiáltást. Ezt a félelmemet fölülírta az élet. Valóban nincsen sok olvasóm, de ők (ti) bőven pótoljá(to)k a tömegeket. Majdnem mindig jött vélemény (komment) arra, amit lejegyeztem, és ez nagy örömmel tölt el. Gyorsan meg is jegyzem: ha a kommentek elmaradoznának, gyorsan bepróbálkozom valami cigányozós, magyargárdázós, esetleg pornográf témával, hogy helyrebillentsem a kommunikáció kétoldalúságát. Ennyit az elveimről.
Aztán arról kéne most írnom, hogy mit tanultam e negyed év alatt. A kérdésre a választ egyelőre hadd függesszem föl. Ahogy az egyik kedves blogolótársammal egy másik blogban megbeszéltük: zuhanás közben vagyunk. Ha elemezni próbálnék, meg kellene állnom, hogy elemezzek, meg kellene állítanom, amit elemzek, és ez ellentmondana a gravitáció törvényeinek. Zuhanunk. Nem tudjuk, hogy hová.
A zuhanás szóról jutott eszembe Petri György (Körülírt zuhanás), akinek, ha több nem, egyetlen örökké elfelejthetetlen verse (legalábbis nekem) bizonyosan van: Hogy elérjek a napsütötte sávig. Túlságosan finom szálakkal van szőve a vers, hogy megérinthessem. De egy valamit biztosan mond: létezik napsütötte sáv, tartunk valahová. És ez még csak nem is optimizmus.
Ennyit akkor egyelőre, üdvözlésképp a csecsemőnek. És még annyit, hogy kitettem a címkéket az oldalszalagra, most már azért van belőlük elég. Ha rákattintasz a Címkefelhő szóra, még képet is kaphatsz pillanatnyi preferenciáimról. Talán könnyíti valamelyest a tájékozódást. Továbbra is izgalommal és örömmel várok minden megjegyzést, kritikát és dicséretet. De az se baj persze, ha nem jut eszedbe semmi. Akkor majd írok egyet a Magyar Gárdáról. Ihletetten.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.05.17. 20:56:20
Irigylésre méltó, hogy kialakult itt egy kis zug, ahol a nem(csak) a mainstream iránt érdeklődők eszmét cserélhetnek. Már az elején (mert az első perctől fogva itt vagyok) írtam, hogy tömeges olvasásra ilyen témákkal ne számíts. És valóban - az eheti sokadalmat leszámítva - kevesen vannak itt. De ugye Klasse statt Masse.
Sok kimondottan jó írást olvastam itt, párat valószínűleg akkor is végigböngésztem volna, ha nem vagyunk közeli ismerősök.
Jó volt a BKV-ellenőrökről szóló szöveg, a Fradi - Magyarország párhuzam, véleményed Vitézy Dáviddal kapcsolatban... (biztos kihagytam valamit).
Ami nem tetszik, az nem írás, hanem pár hozzászóló sajátos vonzódása a mellébeszélés iránt. Az is dűhít, amikor egyesek - szerintem kizárólag kötözködésből - alap dolgokatkérdőjeleznek meg. (Pl. Nietzsche a kék ég alatt azt mondta, hogy Isten halott. Erre valaki: biztos, hogy az ég nem zöld volt? Lényegtelen!)
Szóval csak így tovább! Én itt leszek...
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.18. 10:13:41
vagy mondjuk ady, vagy kosztolányi, vagy a dekadens franciák rembaud-val, villonnal, beudelairrel, esetleg freud neurózisai, vagy ovidius... a világirodalom és a filozófia nagyjai is tele vannak pornográfiával :-).
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.18. 10:41:23
mennyibne velejáró vagy csak póz a különcség?
van gogh, dali, warhol vagy picasso...
pontilyen 2008.05.18. 11:17:59
Mindenekelőtt köszönöm a kitartó figyelmet és a biztatást. Tényleg jó tudni, hogy soha nem pusztába kiáltom a szót. Várlak továbbra is szeretettel.
Ami a kötözködést illeti: én nem bánom, ha van. Amikor a legutóbbi ilyen összegző írásomkor valaki fölvetette, micsoda hatalomigény részemről, hogy mindenre válaszolok, akkor is azt mondtam, amit most: beszélgetünk. A sok kommentes blogolók nyilván azért nem válaszolgatnak a kommentekre, mert nem érnek rá. Na de ha összesen három-négy felvetés jön, akkor hogy ne venném őket (és magamat) komolyan?! Szóval, közösen alakítjuk (blogoló és kommentelő) a blogot, mindenki arrafelé hajlítgathatja, amerre érdemesnek érzi. Azt persze megértem, hogy nem minden "elhajlás" tetszik mindenkinek.
:-)
bs395:
Jó ötlet. Ha drasztikusan csappanni kezd a kommentek száma, mindenképp megpróbálom.
:-)
Egyébként szó se róla, semmi bajom a pornográfiával. Lehet, hogy a közkívánalomtól függetlenül is fogok majd írni róla. Célzásom inkább arra irányult, hogy milyen felületesen olvasunk, milyen könnyen rákapunk egy témára, amibe bele sem gondolunk, és hogy javarészt így zajlik a netes kommunikáció. Ami egyfelől persze jó, hiszen visszaadja az utoljára talán csak a reneszánszban érzett "teater mundi" tapasztalatát; másfelől meg, ugye, megvon tőlünk valami mást, amit ugyancsak szeretnénk: a kitartó, lelkesült odafigyelést.
A művészlét és az őrület viszonya őrült tág. Aki nem fogadja el a világ által felkínált "status quo"-t, rendet és rendszert (márpedig egyik művész sem fogadja el, pont ezért művész!), azt megbélyegzik, és szerencsésebb esetben különcnek, szerencsétlenebb esetben bolondnak nyilvánítják, és elmegyógyintézetbe zárják. Hogy ezt nem mindenkiről tudjuk, hogy nem minden művészt tartunk számon őrültként, annak az az oka, hogy a legokosabb művészek képesek elleplezni különbözőségüket. Jól felfogott érdekből; mert hát csak a hülye szeretné, ha hülyék közé zárnák.
:-)