Ebé közben arról, ami mindig aktuális.

A jóindulat szót érteni véljük, de jó eséllyel félreértjük a jelentését. A hermeneutika szót sokan nem értik. A kettőre együtt, a jóindulat hermeneutikája fogalomra nagyon gyakran gondolok, amikor beszélgetnem, vitatkoznom, vagy egyáltalán csak: léteznem kell. A fogalom veretes, de (mivel jó eséllyel értjük félre) muszáj megmagyaráznom, hogy mit jelent.

A hermeneutika az 'értelmezés tudománya'. Azért van szükség rá, mert a világ jelenségeit nem ismerjük. A világ minden egyes jelenségéről csak értelmezéseket adhatunk, magát a dolgot soha nem tudjuk megragadni. Aktuális példával: holland-olasz 3-0. Tudjuk, mi történt? Nem, csak értelmezni tudjuk. Valaki úgy értelmezi, hogy a hollandok jobbak voltak; valaki úgy, hogy a bíró csalt; valaki úgy, hogy jó meccs volt; valaki úgy, hogy nem volt jó meccs stb. stb. Ami az értelmezésen kívül van, azt nem tudjuk értelemmel megragadni. Na most, aki ezt érti (hogy tehát nem létezik objektív igazság), az érti, hogy mit jelent a hermeneutika.

De mi az a jóindulat? Mielőtt elkezdtem írni ezt a bejegyzést, rákerestem a google-n a "gyanú hermeneutikája", illetve a "jóindulat hermeneutikája" fogalmakra. Az előbbire 130 találatot dobott ki, az utóbbira 6-ot! Jellemző? Nézzük meg, melyik mit jelent, és aztán ítélkezzünk!

A gyanú hermeneutikája

Képzeljük el, hogy a Mónika show-ban (lehet Balázs is) megjelenik egy apa, aki váltig bizonygatja, hogy ő nagyon szereti a gyerekét, mindent megad neki; aztán megjelenik a gyerek is, aki idejét bandákban tölti, drogozik, csavarog stb. Vajon egy az egyben elhisszük-e, amit az apa mond? Aligha. Gyanút fogunk, hogy itt valami nem stimmel. El kell gondolkodnunk, hogy vajon az apa igazat mond-e, és ha nem, akkor miért nem. Szeretnénk érteni, hogy ha nyilvánvalóan hazudik, akkor ezt miért teszi. Működésbe lép bennünk a gyanú hermeneutikája.

A gyanú hermeneutikája azt jelenti, hogy egy ember kijelentései mögött valamilyen ki nem mondott érdeket sejtünk, és a kijelentések értelmét ebben a ki nem mondott (általában hatalmi) érdekben találjuk meg.

A fönti esetben ez az érdek nyilvánvalóan az önigazolás. Az apa nem mondhatja azt, hogy "kérem, én elrontottam a gyerekem életét azzal, hogy nem szerettem eléggé"; inkább kibúvót keres, igazolja magát. Ez, mondjuk így, egy könnyen átlátható, átlátszó, világos eset, csöppnyi emberismerettel mindenki könnyedén átlát rajta. (Tegyük hozzá, alighanem ez magyarázza a Mónika (Balázs) show típusú műsorok sikerét; pszichológiai sikerélményt nyújt az átlagembernek.)

Világos, hogy a legtöbb élethelyzetben nehezebb "átlátni a szitán". A gyanú hermeneutikájának hívei azonban váltig állítják, hogy voltaképpen minden kijelentés mögött fölfedezhető valamilyen önző érdek, önmentő, énvédő szándék, és az emberek tulajdonképpen csak mindezek kifinomultsági fokában különböznek egymástól. Van, aki ügyesebben leplezi, hogy valójában egy másokat leigázni akaró önző állat; van, aki kevésbé ügyesen.

A jóindulat hermeneutikája

Ismét egy példa. Legyen megint ugyanaz. Az apa megint azt állítja, hogy szereti a fiát, a fia meg megint drogozik és csavarog. Biztos, hogy mindezt csak úgy lehet érteni, hogy az apa egy önző állat, aki a szép szavakkal önmagát védi a lelkiismeretével való szembenézéstől? Természetesen nem biztos. Hermeneutika csak ott van, ahol nincs bizonyosság (lásd a definíciót). Ezt az apát nem ismerjük. Nem tudjuk és nem tudhatjuk, hogy miért mondja azt, amit mond. Mondandója mindenesetre arra utal, hogy szeretné szeretni a gyerekét, csak erre valamilyen okból nem volt képes. Mondandója mintha segélykiáltás és kérés volna: "segítsetek, mondjátok el, hogy hogyan kell ezt csinálni!" Még egyszerűbben: "meg akarok változni, meg akarom változtatni az életem!"

A jóindulat hermeneutikája azt jelenti, hogy az ember kijelentéseit úgy értjük, ahogyan az szerintünk a lehető legértelmesebb. (Történelmi gyökere ennek az, hogy a hermeneutika eredetileg a Biblia értelmezését jelentette, vagyis egy feltételezhetően tökéletes Isten szavának értelmezését. Amikor tehát vita merült föl, hogy melyik jelentés helyes, akkor ki kellett mondani, hogy "az a jelentés igaz, amely leginkább összhangban van a jelek szerzőjének tökéletességével".)

A fönti példában elkezdhetünk tehát beszélni a hogyan továbbról. Az önzés öncélú leleplezése helyett rátérhetünk arra a kérdésre, hogy az illető apa mit szeretne tehát másképpen csinálni. De ez megint egy könnyen értelmezhető helyzet. Csekély emberismerettel rögtön látható, hogy az apa voltaképpen segítséget kér. Az életben előforduló legtöbb kommunikációs helyzet bonyolultabb ennél.

Tehát?

Tehát sohasem lehet abbahagyni a kísérletezést, hogy megértsük a másikat, hiszen a valóság az, hogy sohasem értjük helyesen. Az embert (de nem csak az embert) nem lehet megismerni. És ez nagyon jól van így. (Képzeljük el az ellenkezőjét!)

De vegyük újra a legaktuálisabb példát: holland-olasz 3-0. Vajon mi értelme volna focimeccset nézni, ha bizonyos tudással rendelkeznénk arról, hogy mi történik a pályán? A példa azért jó, mert vannak olyan emberek, akik rendelkeznek ezzel a tudással: ők azok, akik nem néznek focimeccset. És ezt egyetlen futballgyűlölő se vegye elmarasztalásnak!

Én például soha nem nézek amerikai focit, mert tudom, hogy ott mi történik a pályán: semmi érdekes, egymásnak feszül egy csomó ízléstelen szerelésbe öltözött férfiember, aztán a végén nyer valamelyik csapat. Ennyi. Tudom, hogy minden eddigi meccsen ez történt, és tudom, hogy minden továbbin ez fog történni. Az amerikai focihoz nincs szükségem hermeneutikára.

Az egész világot és az egész életet is lehet hermeneutika nélkül szemlélni. Mondhatjuk, hogy létezik objektív igazság. Igaz, ebben az esetben lemondunk arról, hogy bármit is megértsünk abból, ami körülöttünk történik. Vagy-vagy. Szabadon döntünk, szabadok vagyunk.