Ebben a pokoli melegben csak kínlódni lehet. Az emberre rájön a nehéz légzés, a szív nem pumpálhat elég vért az agyba, a vérnyomás 80/40 alá csökken, rohamosan fogy a vércukor. És akkor ott a tömött busz, az utasok egymást nyomorgatják, a testek gyűlölik egymást, mert egymástól veszik el a teret és a levegőt. Budapest, 2008. június.

Ám ha a jóember szerencsés, fölszállhat a buszra vagy villamosra például a végállomáson is, és akkor ugyebár mindjárt más a leányzó fekvése.

Az ablak nyitva, kellemesen árad be a sebesség által fölkavart hűvös szellő, az ember magához tér, talán mégiscsak érdemes élni, gondolja nagy titokban, és verseket szaval magában az erkölcsről és az emberi nagyságról.

Csak egy valami zavarhatja meg a felhőtlen (illetve inkább: naptalan) békét: ha fölszáll egy idős utas. Mert ebben az esetben a leányzó fekvése megint megfordul. Stratégiát kell kidolgozni.

Nyilván mindenkinek a maga stratégiáját.

Az én stratégiám a következő:

1. Az első eset a legegyértelműbb. Ha az idős utas alig bír fölszállni, esetleg még bottal is jár, szóval, teljesen nyilvánvalóan nem volna képes hosszasan állni biztonságosan, akkor nincs mit tenni: át kell adni a paradicsomi nyugalmat biztosító ülőhelyet, és csatlakozni kell a szenvedők társadalmához.

2. A második eset is viszonylag egyértelmű. Ha az idős utas jól láthatóan azzal a föltett szándékkal száll föl a járműre, hogy ő márpedig kitúrja kényelmes pozíciójából a nyegle és bunkó ifjúságot, és világosan érezteti, hogy neki pedig alanyi joga az ülőhely, akkor beindul a dacreakció. Hogy hát akkor "csak azért sem". Én is pont úgy rászorulok, ahogy ő. Az én szívem is gyenge. Ne szórakozzunk egymással.

3. A harmadik eset az egyetlen, amikor az emberi szabadságé lehet a döntő szó. Az idős ember stabilan áll a lábán, de nincs az arcán az ifjúságot lenéző gőg. Ilyenkor szabadon és jókedvűen fölajánlom az ülőhelyet; és utána még jobban is érzem magam, mint ha enyém lenne a szélfútta ablakülés, hiszen eltölt a tudat, hogy tettem valami jót.

Tanulság: hülyékkel (ld. a 2. pontot) még jót tenni sem érdemes.