Gyerekkorom óta bölcsészek és technokraták vesznek körül.

Gyerekkorom óta érzem rosszul magam bölcsészek és technokraták között.

Gyerekkorom óta tudom, hogy bölcsészek és technokraták kölcsönösen lenézik egymást.

Ha nem hiszed el, olvasóm, akkor kattints a "tovább" szóra, megpróbálom elmagyarázni, hogy pontosan mire is gondolok. Aztán vitatkozz velem, ha kikéred magadnak.

A bölcsészek (filozófusok, művészek, irodalmárok, történészek, írók, költők, régészek, etnográfusok, egyiptológusok, asszíriológusok stb.) úgy képzelik, és nem is csak képzelik: ki is mondják, mi több: belefojtják a szót, aki nem ért velük egyet, hogy mindaz, amit a technokraták (mérnökök, közgazdászok, informatikusok, matematikusok, fizikusok, vegyészek stb.) tesznek, az puszta formaság, puszta technika és gépiesség, de semmi köze az élet lényegéhez, a tartalomhoz, vagyis mindahhoz, ami miatt és amiért létezünk.

A bölcsészek szerint a technokraták csak arra jók, hogy megkönnyítsék a dolgunkat, amikor a lényeghez akarunk hozzáférni. A technokratáktól minden szépérzetet, minden lényeglátást, minden gondolkodási képességet (a lelkük mélyén legalábbis) megtagadnak.

A technokraták ezzel szemben (vagyis a mérnökök, közgazdászok, informatikusok, matematikusok, fizikusok, vegyészek stb.) úgy képzelik, és nem is csak képzelik: ki is mondják, mi több: belefojtják a szót, aki nem ért velük egyet, hogy mindaz, amit a bölcsészek (filozófusok, művészek, irodalmárok, történészek, írók, költők, régészek, etnográfusok, egyiptológusok, asszíriológusok stb.) tesznek, az csak levegőbe beszélés, álmodozás, spekuláció, de semmi köze a valósághoz, vagyis mindahhoz, ahol és amiben létezünk.

A technokraták szerint a bölcsészek csak arra jók, hogy (amennyiben tehetségesek) egy kicsit kiszínezzék és megszépítsék az életünket, szórakoztassanak és megnevettesenek; de valójában minden hasznosságot (a lelkük mélyén legalábbis) megtagadnak tőlük.

Nem kell messzire menni, hogy e kölcsönös lenézést megtapasztaljuk. Menjünk föl a netre, nézzünk bele néhány vitába (jóformán akármiről), és rövid úton szembesülni fogunk e kétféle lekezeléssel.

Amelynek pedig -- nézetem szerint -- azonos a gyökere.

Mégpedig a bölcsesség (és szeretet) hiánya.

Nem olyan nagyon régen láttam egy dokumentumfilmet a National Geographic-on a pekingi olimpián az úszóversenyeknek helyet adó Vízikocka építéséről. Lenyűgözött az a pontosság, fantázia és az a munka iránti alázat, amely lehetővé tette ennek az építészeti csodának a létrejöttét. Szó sincs arról, hogy a mérnöki munka, amely a semmiből egy egész palotát elővarázsol, gépies volna. Hihetetlen innovációs készség, százféle szempont figyelembe vétele, hely- és emberismeret, sok-sok álmatlan éjszaka szüleménye az, amit majd szombattól mindnyájan megcsodálhatunk. Mégis, mondhatjuk azt, hogy ennek a bölcsészethez bármi köze volna? Nem, nem, és nem. A csupa technokrata (azaz: csupa olyan ember, akinek egy-egy probléma legoptimálisabb megoldása a feladata) a maga rendszerén belül jutott el a szépséghez, nagysághoz és bölcsességhez.

Ennyit arról, hogy van-e szépérzet, lényeglátás és gondolkodási képesség a bölcsészeten túl.

De vajon mennyire valóságos a mai világunkban a filozófia számos hagyományos kérdésfelvetése? Vajon nem csupán dekoráció-e a bölcsészet és a művészet?

Nos, a "dekoráció" gondolata azt sejteti, hogy világunk tökéletesen elvolna bölcselet nélkül is. Azt is sejteti, hogy amikor "lényeges" dolgokról van szó (pl. a túlélésünkről), akkor a "filozofálgatás" háttérbe szorul. Első a gyomrunk, aztán a többi.
És ide kapcsolódik a másik (valójában nagyon hasonló) ellenérv is: "filozofálgatni" (meg festegetni, írogatni, zenélgetni stb.) "mindenki tud", azért nem kell eltartani semmirekellő léhűtőket.

A válaszom erre az, hogy a művészet és "filozofálgatás" nem valami külsőséges valami, ami nélkül létezni lehet, hanem olyasmi, ami egész életünket kiforgatja a sarkaiból. (Például azzal, hogy rávilágít: nincsenek sarkai.) Ha nem volnának bölcsészek, akkor nem is sejtenénk, milyen végzetes butaság rejlik az "első a gyomrunk, aztán a többi", illetve a "filozofálgatni mindenki tud" gondolataiban. Mindkettő ugyanis azt implikálja, hogy világunk már be van rendezve. Holott a világunk folyamatosan változik, nem egy már elrendezett valami, amit itt-ott földíszítgethetünk, kicsinosíthatunk.

A költő nem Vízikockát épít, hanem "a jövendő világ varázsainak mérnöke". Folyamatosan elégedetlenné tesz, folyamatosan emlékeztet arra, hogy porszemek vagyunk, folyamatosan viszonylagosít, folyamatosan életben tartja a lelkiismeretünket.

Nincsen olyan pillanat (és minél bonyolultabb a világunk, annál kevésbé gondolhatjuk, hogy lesz olyan), amikor ez a munka ne volna aktuális.