A hétvégi veszprémi gyilkosság kapcsán megejtett különféle fórumhozzászólások között találtam egy olyat, amelyen azóta is gondolkodom.

Egyik felhasználó társunk ugyanis az enyingi és hozzájuk hasonló, országszerte garázdálkodó bűnöző bandák "tevékenysége" kapcsán kimondta azt a szót, mely szerintem is a legpontosabban kifejezi e lakosságot fenyegető, frászban tartó, kisemmiző és életét folyamatosan veszélyeztető bandák működésének lényegét. Ez a szó pedig a terrorizmus. A terrorizmus szót pontosan erre a jelenségre találták ki.

Hadd idézzem a Wikipédiát:

A terrorizmus az erőszak alkalmazásának, vagy az azzal való fenyegetésnek olyan stratégiája, melynek elsődleges célja félelem, zavar keltése és ennek révén meghatározott politikai eredmények elérése, vagy a hatalom megtartása. A félelemkeltés az erőszak minden formájának – a kocsmai verekedéstől a hagyományos hadviselésig – velejárója, segítője lehet, de a terrorizmus esetében ez a viszony fordított, az erőszak közvetlen áldozatai, kárvallottai legfeljebb csak szimbolikus kapcsolatban állnak az akció valódi céljával, kiválasztásuk másodlagos jelentőségű, legtöbbször véletlenszerű.

Nyilván van egy pont, és éppen a kiemelt "politikai" szó ez a pont, ahol vitatni lehet a bűnöző bandák tevékenységének terrorizmus jellegét. Én mégse tenném. A "politikai" szót ugyanis érdemes a pártpolitikánál tágabban érteni, és kiterjeszteni a hatalomgyakorlás legkülönfélébb megnyilvánulásaira.

Nézzük először is, mit művelnek ezek a bandák!

Védőpénzt szednek. Ez azt jelenti, hogy bizonyos szolgáltató intézményektől pénzt szereznek olyan fenyegetéssel, hogy megölik a tulajdonost.

Zsarolják a rendvédelmi szerveket. Ha egy rendőr megbünteti őket, végeznek vele, vagy a családjával. Ha a rendőrség föllép ellenük, bandákba verődve támadnak rájuk.

Uzsorakamatot szednek. Ez ugyebár azt jelenti, hogy pénzt kölcsönöznek embereknek, melyet irdatlan magas kamattal kérnek vissza. Ha az illető nem tud fizetni, megölik, illetve kilakoltatják a házából.

És így tovább. Szerencsére nem vagyok otthon az ő világukban. Akit mélyebben érdekel az ilyen szerveződések tevékenysége, nyilván pontosabban utánanézhet, vagy leutazhat vidékre, és szociológiai kutatásokat végezhet. Én nem is erről akarok írni.

Azt a kérdést szeretném csak föltenni, hogy amennyiben elfogadjuk az ilyen típusú bűncselekmények terrorizmushoz hasonlító voltát, azt tehát, hogy az efféle szervezetek váratlan és erőszakos akciókkal veszélyeztethetik bárkinek az egzisztenciáját, akkor hogyan ragadjuk meg azt a különbséget, mely őket az Al Kaida típusú szerveződésektől elválasztja. Miben más az ő céljuk? Mit akarnak egyáltalán?

Az Al Kaida, illetve a nemzetközi terrorizmus viszonylatában föl szokott merülni az a gondolat, hogy az iszlám típusú terrorszervezetek hajtóerejét a vallási fanatizmus adja. Annak a világképnek a jegyében, hogy a megtámadott emberek, városok és életek kárhozottak, nem az igaz hitet követik, és ezért pusztulásra ítéltetnek, jóformán mindenféle erőszakos cselekmény igazolást nyer. Ez az az ok, amiért egy civilizált ember elítéli a vallási fundamentalizmust.

Igen ám, de mi hajtja (például) az enyingi bandát? A pénz? Van pénzük bőven; vígan élhetnének tovább, ha egyszer s mindenkorra fölhagynának tevékenységükkel. Tehát nem a pénz. A hatalom? De mi fölött? Pár falu fölött, virtuálisan, a hatalom igazi fölényét (mely a másik ember elismeréséből fakad) sohasem kiélvezve... Nem, ez sem lehet az ok.

Mi tehát? Úgy vélem, semmi más, mint a moráltalanság fanatizmusa. Ezek az emberek örömüket lelik abban, hogy kijátsszák a morált, hogy ne fogadják el az emberi együttélés játékszabályait, hogy magasról tegyenek mindenféle hagyományos, vallási vagy világi, immanens vagy transzcendens értékre. Ezek az emberek a bűnözés kedvéért bűnöznek.

Vagyis pontosan ellentétei, és ebben az ellentétességben tökéletes kiegészítői az Al Kaida típusú terrorizmusnak. Náluk nem túl sok, hanem túl kevés a vallás.

A fundamentalizmus teljes ellentéte maga is valami undorító dolog.

Az ember, ha nem akar a gyilkosok szintjére süllyedni, nem lehet fundamentalista, de nem is vethet el magától minden fundamentalizmust. Mert valaminek a fanatikus tagadása úgyszintén fanatizmus, úgyszintén káros és veszedelmes.

Hadd idézzek a végére egy Nietzsche-mondatot, mely - tudom - nem könnyen értelmezhető itt, mégis, úgy vélem, pontosan azt fejezi ki, amiről ez a poszt is szól; és aki akarja, úgy hiszem, meg is fogja érteni az összefüggést.

A saját énjét mindig a mások rovására támogatja az ember; az élet mindig a mások életének rovására él - aki ezt nem érti, az még az első lépést sem tette meg a becsületesség felé.