Vannak himnuszmániás egyének, akik gyűjtik a nemzeti himnuszokat, megkeresik a szövegüket, megtanulják őket, énekelgetik, naponta többször meghallgatják. Nekem is van ilyen ismerősöm.

Én nem vagyok ilyen (pont ilyen), de be kell vallanom, én is vonzódom a műfajhoz. Nemzetközi focieseményeken például sohasem hagynám ki, hogy meghallgassam ezt a végtelenül izgalmas fölvezető zenét, mely talán a legjobban kifejezi egy nép viszonyulását önmagához, saját kultúrájához, hagyományaihoz. Főleg akkor, ha jó a himnusz.

A jó itt nem zenei vagy esztétikai kategória. Egy himnusz szerintem akkor jó, ha erősen képes fölidézni hallgatójában az adott nép karakterét. Ebből az is következik, hogy egy himnusz jósága befogadófüggő, ha úgy tetszik: szubjektív. Ezért van értelme a kedvenc himnuszainkról beszélni.

A továbbiakban megmutatom, melyik az én három kedvenc himnuszom.

1. Az olasz himnusz

Tudom, hogy ez egy "megosztó" himnusz, sokan nem szeretik, sokak számára túl "indulós", komolytalan. Nekem mindig tetszett. Benne van mindaz a bohóság, életvidámság, életbölcsesség, gyerekesség, mely Itália lakosait az én szememben (vagy fülemben) mindig is jellemezte. Ez a himnusz vidám. Pont olyan vidám, amilyen az Úr lehetett, amikor — valami kaján tréfából — azt a csizmát oda Európa közepére kigondolta.

2. A svéd himnusz

Ez a himnusz nem vidám, inkább szomorú. Őszi napsütést látok, vadludakat, békés hideget. Írtam már, hogy szeretem Skandináviát. Van benne valami tiszta szépség. Nehéz ezt kifejezni szóban; de szerencsére nincs is szükség rá, mert a svéd himnusz tökéletesen kifejezi, amit én erről a kétségkívül kicsit zord országról gondolok.

3. Az izraeli himnusz

Amikor ezt a himnuszt hallom, mindig egy hatalmas kultúrára, egy hatalmas kultúrnépre gondolok, amely sok olyasmit tud a világról, amihez mi, későbbi népek fiai még nem érhettünk föl. Nem azért, mert alávalóbbak vagyunk, egyszerűen csak, mert fiatalabbak. Ebből a dallamból számomra sok-sok fájdalom és szépség érezhető ki, nagyon sok múlt, temérdek öröm és szomorúság. A túlélés gyönyöre és iszonyata.

+1. Európa himnusza

Igen, mert egész Európa is egyetlen hatalmas kultúrbölcső, és amikor ennek értelmét keresem, nekem is mindig az a bizonyos német felvilágosodás, a Goethe-kor jut eszembe. Egy hatalmas és gyönyörű utópia arról, hogy sohasem elég a világosság. Létrehozni valamit ésszel és akarattal, tanulva minden hibánkból, mindig újra kezdeni: ezt jelenti nekem Európa. És ezt a vonását kétségkívül német elmék domborították ki a legtisztábban. Az Örömóda legalább annyira német, mint amennyire európai; de a németségnek pontosan az a vonása jellemzi, mely az európaiság fogalmát egyáltalán létrehozta.

Hermann Hesse svájci német író írta, hogy Európa a jövőben talán hasonló kulturális kincsesbánya lehet, amilyennek ma a Távol-Keletet érezzük. Az Örömóda szerintem megdöbbentően sok mindent kifejez ennek a kincsesbányának a tartalmából.