(Tűnődés egy hír kapcsán, mely nem tud nem fölkavarni újra meg újra, és amely mintha egész országunkat jellemezné, úgy, ahogy van, mint hír és mint történet.)

A skót McCabe tudta, hogy mit csinál, amikor megvásárolta a Ferencvárosi Torna Club (magyarán: a Fradi) többségi tulajdonjogát. Onnan, a brit szigetekről mindent racionálisan mérlegelni lehet. A mérlegelés vége pedig az lett, hogy az FTC megvétele hatalmas, szinte bizonyosan kifizetődő üzlet lehet.

Miért? Ez nagyon egyszerű. A hatalmas bevételi forrást jelentő Bajnokok Ligája részvételt talán sehol nem olyan könnyű kiharcolni, mint Közép-Európában. Ha egy klubot kellően fölturbóznak, megerősítenek, vállalva a kockázatot, hogy az első időben a csapatépítés inkább csak viszi majd, mint hozza a pénzt: akkor — igazán veszélyes potenciális helyi rivális híján — a hazai bajnoki cím szinte garantálva van. Az UEFA új rendelkezésének értelmében pedig a BL selejtezőjében az európai mércével mért kis csapatok elkerülik a "nagy halakat"; így a potenciális üzleti nyereség, melyet a nagy európai játékban való részvétel biztosít, szinte karnyújtásnyira van az imígy fölturbózott klubtól.

Ez az üzlet egyszerűen győzelemre van ítélve.

De miért pont Magyarország, és miért pont a Fradi? Miért nem mondjuk Lengyelország és a Wisla Kraków?

Onnan, a brit szigetekről nézve nincsen nagy különbség a kettő között. De egy pici azért mégis.

Ez a pici a futballtörténelem. Magyarország hosszú évtizedeken keresztül futballnagyhatalom volt, a világ kb. tíz nagy "fociországának" egyike. Budapest a világ focijának egyik fővárosa volt, évtizedeken keresztül. Ezt egy skót ember, aki Sheffieldben él, pontosan ugyanúgy tudja, mint egy német vagy egy francia. A magyar foci fogalom volt, áruvédjegy, a "Puskás" szóról mindenütt a világon egy országot és egy sportágat azonosítanak be.

Ha skót üzletember lennék, és választanom kellene, hogy lengyel (cseh, román, szerb, szlovák, ukrán stb.) vagy magyar klubot vennék meg, hogy ismét nagy klubot csináljak belőle, alighanem én is a magyart választanám.

És ha már magyar klubot, akkor nyilván a(z egyik) legnépszerűbbet és lehetőleg a(z egyik) legolcsóbbat. A Fradi tavaly mindkét szempontból ideális választás volt. Hiszen a klub a csőd szélére (vagy már azon is túl) jutott, úgy kellett neki a befektető, mint egy falat kenyér. Tökéletes választás.

És McCabe terve, hogy igazi közép-európai nagycsapatot alkosson a Fradiból, mindeddig nagyobb zökkenők nélkül ment. Az első "mccabe-es" évben rögtön sikerült is visszakerülni az első osztályba, az első lépés tehát megtéve. Viszonylag konszolidált viszonyt sikerült kialakítani a szurkolókkal, már készen vannak a tervek az új, gyönyörű, igazán korszerű stadion és a kiszolgáló intézmények fölépítésére. Az üzlet, nagyon úgy fest, beindult.

Egy valami van csupán, ami a borítékolható sikert megakadályozhatja. A Fradi saját közönsége. Pontosabban: a Fradi közönségéből néhány tucat "idióta", aki soha nem habozik, amikor balhét csinálhat.

Például amikor sikerül a klubvezetésnek (kiváló reklámfogással) az egyik legjobb német csapatot idecsábítania, akkor ennek a néhány tucat "embernek" köszönhetően az ország reklámja nem az lesz Európa legnépesebb országában, hogy "figyeljetek, van ott Magyarországon egy tök jó klub, szimpatikus tervekkel, velük érdemes lesz jó kapcsolatokat kiépíteni"; hanem az, hogy "ez itt a legsötétebb balkán, ahová épeszű ember be nem teszi a lábát".

A Fradi ügye egy megnyert ügy. Ha minden épeszű mederben folyik, pár év múlva már a Milan, a Barcelona vagy a Liverpool játszhat itt Budapesten egy csodálatos új stadonban 25.000 néző előtt emlékezetes tétmeccseket. Ahol az sem lesz szégyen, ha kikapunk.

Pár tucat elmebeteg azonban gondoskodni fog róla — ne legyenek kételyeink —, hogy ettől az élménytől örökre megfosztódjunk.