én múltkor mikor megjelent előttem egy ilyen szörnyűség az asztalon periódikus sikítórohamba törtem ki és az összetolt három pad egyik végétől a másikik szánkáztam tolva a röhögőgörcsben kitörő osztálytársamat, aki lány. Életem egyik legférfiasabb cselekedete:)

izé... lecsaptál egy bogarat. hm.

na, majd miléna elmond mindennek :)
ő kirakja őket egy pohárral meg papírlappal.

Abban igazad van, hogy az értelmetlen kínzás nem megengedhető.

Ugye ez csak fikció, ugye igen...?

Gondoljuk végig logikusan: nekünk is jobb, ha kitesszük, mintha megöljük. Nem kell feltakarítanunk a hulláját.

Fogsz egy poharat, beborítod vele, ügyesen alácsúsztatsz egy kartonlapot vigyázva, hogy be ne akadjon a lába, és kidobod az ablakon.

Én is félek a kitinpáncélosoktól, különösen a szörnyű levélpoloskáktól. Tavaly ősszel minden nap bejött legalább egy. De akkor se bírtam volna bántani. Attól még, hogy nekem nem tetszik, ő is ugyanolyan élőlény, mint én.

És most abbahagyom, a gondolatmenetem fennmaradó részét leírtam már máshol.

@milena: "Attól még, hogy nekem nem tetszik, ő is ugyanolyan élőlény, mint én."

Pontosan ezért kell megkímélni őket a fölösleges szenvedéstől (ha már megöljük őket). A halál szükségszerű, de a kín nem.

Egyébként most is bent van a szobában egy ilyen bogár. Sajnos az általad alkalmazott módszerhez nem tudok nyúlni, mert elrepülne (rám repülne... brrr...) ez a szörnyűség. De ma nem ölök. :-)

@milena: "ő is ugyanolyan élőlény, mint én" Hát akkor te valami ritka undorító ember lehetsz:) Na de most tényleg, ezt nem gondolhatod komolyan? Ugyanolyan élőlény mint egy ember?Legfeljebb Ugyanúgy élőlény mitn, egy ember. és nem "ő", hanem "ez".
És mi az hogy nekem jobb ha kiteszem és nem megölöm? A szart. Nekem az nem jó ha kiteszem mert akkor továbbra is élni fog és más emberek házába is berepül, vagy esetleg vissza az enyémbe. Neki meg tökmind1 mert minden valószínűség szerint fogalma sincs róla hogy ő él. És had kérdezzem már meg, te a szúnyogokat is kiviszed a házadból? És ellenzed a szúnyogírtást? És a kullancsok?
Nem azt mondom hogy öljünk meg mindenkit aki kisebb nálunk mer az állatság. De pl ha én belenyúlok egy méhkasba szarrá csípnek a méhek. Ezekután olyan meglepő hogy én lecsapom őket ha bejönnek az én "méhkasomba"?

@crouchy:

Uhhpsz. :-) Tulajdonképpen neked is igazad van.

Te a másik végletet képviseled, mint Miléna.

Minden élőlény olyan, mint mi, hiszen élőlény. De minden élőlény különbözik is tőlünk.

Attól függően, hogy melyik végletes igazságot domborítjuk ki, juthatunk az "öljünk" és a "soha ne öljünk" álláspontjaira. Szerintem ez egy végtelen vita.

De az utolsó bekezdésed kapcsán kifejezetten kíváncsi vagyok Miléna véleményére.

@pontilyen: azért nem teljesen a másik véglet vagyok. Ha nem ijedek meg nagyon akkor álatálaban minden ilyen állatot megkérek, hogy "légyszíves menj ki". Szigorúan mindig használva a "légszíves"-t. És a legviccesebb hogy azt vettem észre hogy a darazsaknál ez bejön:D Aztán ha nem megy ki akkor tudomására hozom hogy azt a helyet ahol tartózkodik műveleti területté nyilvánítom. Ha erre sem reagál könnygáz híján lecsapom:)

Vicces dolog ez az előzetes moderáció, nem láttam Peetmaster kommentjét, mielőtt elküldtem a magamét :)

@pontilyen: Ebben ott van a hiba, hogy

(1) "ha már megöljük őket". De miért? Szerintem a bogárölés csak akkor elfogadható, ha nekem komoly bajom esik, ha nem ölöm meg, meghalok, de legalábbis beteg leszek. Ez a bogár semmi mást nem vétett, csak azt, hogy csúnya. A te legnagyobb bajod egy kis ijedtség lehetett, az övé meg a halál. Nem arányos.

(2) "elrepülne (rám repülne... brrr...) ez a szörnyűség". És ha igen? Utána kell menni. És óvatosan kell megközelíteni, akkor nem repül el. Raktam én már ki mindenféle repülő állatot, és egyszer egy marha nagy százlábút is, aki sokkal-sokkal gyorsabb volt, mint én. Úgy kellett megkeresnem, mert nem láttam, hol állt meg. Az akkori barátom meg nyítt, hogy addig nem megy be a szobába, amíg ki nem rakom. Rálestem, és második-harmadik próbálkozásra megvolt. Láttad volna, hogy futott körbe-körbe a pohár szélén :)

@crouchy: Igen, ugyanolyan élőlény, mint én. Attól lennék értékesebb, hogy ember vagyok? Az ő számára meg a saját fajtársa értékesebb. Az, hogy emberként értékesebbnek tartunk egy másik embert, mint egy állatot, természetes ugyan, de attól még ez fasizmus. És semmi objektív alapja nincs. Az ember kártékonyabb, mint az összes többi állat együttvéve.

És ha bejön a házadba? Az csak az emberek szabályai alapján a te házad. Egy bogár nem ismeri a mi tulajdoni viszonyainkat. Neked megölni csak akkor van erkölcsi alapod, ha jó eséllyel maradandó egészségkárosodásodat vagy halálodat okozza.

És képzeld, van úgy, hogy kiviszem a szúnyogot. Megölni mindenesetre soha nem szoktam. (Tegnap sajnos véletlenül megöltem egyet, nem vettem észre, csak viszketett a lábam, és anélkül, hogy odanéztem volna, megvakartam. Hát azért viszketett, mert épp a véremet szívta egy szúnyog.) Kitenni egy kicsit macerás, mert nagyon kicsi.

A szúnyogirtást ellenzem.

A kullancsot nem ölöm meg. Lesöpröm magamról. Igaz, bánt a lelkiismeret, mert lehet, hogy betegséget terjeszt. Ha már belém lenne mászva, hát sajnos csak úgy tudnám kiszedni, hogy megölöm. De ilyen utoljára gyerekkoromban volt, és nem én szedtem ki.

"De pl ha én belenyúlok egy méhkasba szarrá csípnek a méhek. Ezekután olyan meglepő hogy én lecsapom őket ha bejönnek az én "méhkasomba"?"

Az a különbség, hogy te szándékosan nyúlsz bele a méhkasba, ő meg úgy jön be a lakásodba, hogy fogalmad sincs, hogy a te szabályaid szerint az a te lakásod. Neked kéne okosabbnak és elnézőbbnek lenned, ha már megadatott neked a gondolkodás képessége.

Ők csak gondolkodni nem tudnak, de fájdalmat ugyanúgy éreznek, ahogy mi. És ha az ő fájdalmával/halálával csak az én kényelmem vagy undorom áll szemben, akkor úgy a legpozitívabb a végső mérleg, ha kiteszem.

@milena:

(1) Tényleg nem volt szép egy ártatlan bogarat lecsapnom, ez igaz. De ez a bogár feltehetőleg nincsen tudatában annak, hogy él, következésképpen annak sem, hogy meghal. Nem (vagy csak minimális mértékben) érezhetett fájdalmat, amikor eltapostam. Tehát a lelki ökonómia így alakult kettőnk között: neki mindegy volt, én meg megkönnyebbültem, és sokkal jobban éreztem magam utána.

(2) "Láttad volna, hogy futott körbe-körbe a pohár szélén :)"

Hozod itt rám a frászt... :-) Meg is halnék, ha hozzám érne egy ilyen. A passzív "én nem ártok neked, te se árts nekem" segítés híve vagyok általában.

Néha azért kimehetnél abból a szobából... ;)

@milena: "Az a különbség, hogy te szándékosan nyúlsz bele a méhkasba"
Mentünk az erdőbe ráléptünk egy kidőlt korhadt fára letört a széle ott volt egy darázsfészek és szarrá csíptek minket a darazsak.
De végülis szerintem teljesen fölösleges beszélgetnem veled mer valami másik univerzumból jöttél. Szerinted tökmindegy hogy egy szúnyog hal meg vagy egy ember. hát gratulálok.
Ő ugyanolyan mint én elmélet alapján pedig egy darab megszáradt szar ugyanolyan tárgy mint egy repülőgép. Attól lenne értékesebb hogy többre képes? Hát igen.
És ha te nem egy féreg vagy, akkor nem ugyanolyan élőlény mint te. Ő is élőlény de nem ugyanolyan mivel akkor vagy neki is embernek kéne lenni, vagy neked féregnek. nem olyan bonyolult.
De komolyan mondom nem hiszem el hogy ezt valaki komolyan gondolhatja.

jah és amúgy a te felfogásoddal még ma is fán élő kretén majmok lennénk.

@Reckl_Amál:

Értem a kritikát; de vigasztal, hogy Kant is megkapta ugyanezt.
;-)

@crouchy:

Crouchy, te meg igazán fogalmazhatnál visszafogottabban. Szerintem sok minden megfontolandó abban, amit írsz, részben egyet is értek, de ezzel az agresszív stílussal csak hitelteleníted a mondandód. (Nem magam miatt, de Miléna mégiscsak nő.)

@pontilyen: Azt nem tudtam hogy nő, de ettől függetlenül is majd akkor igyekszem visszafogottabban fogalmazni. CSak (és akkor el is kezdem) ez a gondolatmenet számomra hangyányit abszurd és rémisztő.
Ráadásul lefasisztázott:)

Én egészen rosszul vagyok a nagyobb bogaraktól, pókoktól. Ez valami fóbia lehet, amivel rettenetes együtt élni. Nem csupán meghűl a vér az ereimben, mikor találkozom egy ilyen szörnnyel valami zárt helyen, de hideg veríték üt ki rajtam, felgyorsul a szívverésem, kiszárad a szám. Rettegek és iszonyodom.

Tudom jól, mi lenne a helyes: meg kéne fognom valahogyan, rápöckölni egy újságpapírra, kidobni vissza a fülledt éjszakába. De ezt képtelen vagyok megtenni. Ehhez túlságosan, betegesen rettegek.

A legtöbb, amire képes vagyok, hogy összeszorított fogakkal rátaposok, vagy halálra sújtom valamivel. Még ehhez is sokkal nagyobb vakmerőség, akaraterő kell a részemről, mintha - teszem azt - egy lendülettel kéne alámerülnöm egy kád jeges vízbe.

Aztán meg kell bizonyosodnom arról, hogy elpusztult a bogár. De ez is borzasztó, piszkálni a tetemet, rettenetesen szorongva a lehetőségtől, hogy talán mégis csak tetszhalott - talán elmászik, vagy pláne elrepül... Hatalmasra tágult pupilláim és megfeszített idegrendszerem, tudom, egyre kevésbé a valóságot, és egyre inkább az én félelmeit mutatják nekem. Végre valahogy - óráknak tűnő percekkel később - eldöntöm: elpusztult a dög. De még mindig nincs vége: valahogy el kell takarítani, azután meg gyors egymásutánban elszívni jó néhány cigit.

Kevés iszonyatosabb szenvedést tudok elképzelni, mint egy ilyen élethalálharcot - pedig némely tekintetben elég gazdag a fantáziám, azt hiszem.

De nincs ebben semmi ősi prófétai düh - csak vegytiszta, verejtékező rettegés. És hát persze hogy bűn. Istenem, csak egy kicsit tudnék néha bátrabb lenni, hogy ne vétkezzem folyton gyávaságból.

ezután a szöveg utén nietzsche emlegetése finoman is humoros részedről, de legalábbis menekülésnek tekinthető

@Borzavár neves történetjének krónikása:

A közhiedelemmel ellentétben Nietzsche nem egy szadista állat volt...

@pontilyen: nem ismerek ilyen közhiedelmet, nem is erről beszélek. nietzsche eszméje azt hiszem..nem is tudom, hogy mondjam, szóval az ölést, mint cselekvést nem tartja halálos bűnnek sok esetben. katonaerkölcsöket és keménységet (is) hirdetett (lévén nem nagyon volt katona)

@Borzavár neves történetjének krónikása:

Nietzsche volt katona. Egyébként én sem írtam azt a posztban, hogy az ölés halálos bűn volna. Hogy is lenne az? Nem is élnék már. :-)

@pontilyen: egy rövid ideig, ahonnan ha jól emlékszem sebesülése után távozott is, utána próbált megint a hadsereg sorai közé állni, de gyenge szervezete meg vériszonya miatt nem sikerült neki, még önkéntes ápolóként sem (rosszul lett).
finoman fogalmaztam. nietzsche a keménységet és részvétnélküliséget kívánta, gyengéd alkata ellenére

@Borzavár neves történetjének krónikása:

Sok igazság van abban, amit írsz, de a kérdés (Nietzsche viszonya a részvéthez) szerintem bonyolultabb.

Egyébként is tele volt a figura (szerintem igen termékeny) ellentmondásokkal...

@pontilyen: ettől függetlenül elég kényelmes dolog átsuhanni a mondandója egyes részein, pláne ha kvázi példaképként őt rakod ki.
amint mond, az bonyolult. indíttatásaik terén viszont az emberek elég egyszerűek tudnak lenni

@Borzavár neves történetjének krónikása:

Kényelmes, de elkerülhetetlen. Ha csak azokat a mondandóit hangsúlyoznám, melyeket te, legalább annyira egyoldalú volnék.

@pontilyen:
épp ezért nem tartom jó ötletnek ezt a felhajtást itt körülötte, ami bizonyos szempontból nézve már cinizmusnak tekinthető Nietzsche irányába.
a mondandói azon részét azért hangsúlyoztam ki, mert innen hiányoztak. márpedig elég jogtalanul.

@Borzavár neves történetjének krónikása:

Felhajtás? Nincs itt semmiféle "felhajtás". Gondolkodunk, te is, én is, és olykor beleakadunk az érzésbe, hogy a kérdések, amelyekről gondolkodunk, már másokat is foglalkoztattak.

Tudom, hogy könnyű visszaélni azzal, hogy Nietzsche mondott ilyet is, meg olyat is. De írásai szelleméből számomra leginkább az következik, hogy legyünk önállóan gondolkodó, szabad egyének, ne "kövessünk" senkit, Nietzschét se. Ehhez pedig igyekszem következetesen tartani magam. :-)

@pontilyen:mondjuk az igaz, hogy ez nem "nietzsche.blog.hu" de azért az avatar, idézetek, posztok stb. eléggé sokatmondóak, sajnos kissé "színes edény" jelleggel, ha már nietzsche a téma

ez meg már a lájt bölcsész-olvasat, ráadásul lehetetlen is, amivel szerintem az öreg is tisztában volt, ha meg nem, munkássága, életútja bizonyítja. Nietzschét tartom az egyetlen agnosztikus gondolkodónak, úgy, hogy közben maga sem tudott róla (máshogy nem is lehet), épp ezért nem igazán lehet rá hivatkozni

@Borzavár neves történetjének krónikása:

Hivatkozni mindenkire lehet. :-)

Szerencsére egy nagy gondolkodó még akkor sem tilthatja meg nekünk, hogy gondolkozzunk, ha kifejezetten ez volt a szándéka...

eh persze azt csinálsz amit akarsz. csak sajnálom nietzschét, mert diplomatikus szavakkal ártalmatlanná tetted a mondatait, megmosdattad őket, és gondosan lereszelted az élüket. nem való neked nietzsche. nem biztos hogy van, akinek való. te mindenesetre kompenzálsz vele. sima oldalú kavics vagy, biztosan fekvő, az a fehér fajta, a patakok fenekén-persze, hogy vonzódsz nietzschéhez, mert egy más világ, instabil, veszélyes, őrülettel a végén.

bocs az elemezgetésért

@Borzavár neves történetjének krónikása:

Szerintem te meg simán egy bunkó vagy, aki Nietzsche szavainak kb. a 3%-át értette meg, aztán azon csügg, és oktatgat másokat.

Ha 3%-nál többet értettél volna meg belőle, tudnád, hogy nem szorul sajnálatra. Sem ő, sem te. Annak pedig örülj, amíg egy mondat nem árt neked.

@pontilyen: bunkó? lehet. mondták már. de nem hiszem, hogy ez a lényeg.
ami azt illeti, elég sokat megértettem Nietzschéből, többet, mint amit most leírtam, és-pillanatnyilag úgy tűnik-többet mint te. Ha értetted volna, nem dobálóznál itt százalékokkal meg egyebekkel.
Nem lekicsinyelni akartalak, értsd meg, csak Nietzsche egy más világ, nem jobb, csak más, mint a tiéd, amit az is bizonyít, hogy arra háborodsz föl a legjobban, ha pont Nietzsche-szerűen kritizállak.
Az meg hogy kompenzálsz, nem egy nagy beszólás, mindenki kompenzál, te is, én is, mindenki. csak máshogyan. Nietzsche is kompenzált, mert ember volt, és kompenzációjában sajnálatra méltó volt, mert az őrületét okozta-valamint mert utólag átsiklanak a gondolatain, amik az őrületéhez vezettek, ezzel nem eléggé megbecsülve őt.

@Borzavár neves történetjének krónikása:

Szerintem Nietzschénél nagyon is lényeges a stílus, vagy mondjuk inkább így: nyelvezet. Vagyis élcelődik, sőt a legkegyetlenebbül vitriolos, de mindig szellemesen. Egy vékony mesgye választja el attól, hogy "simán bunkó" legyen.

Azzal nem mondasz újat, hogy Nietzsche egy másik világ, mint az enyém; soha nem állítottam az ellenkezőjét, sőt. Ettől az ő mondatai nem lesznek kevésbé ártalmatlanabbak vagy diplomatikusabbak.

Lehet, hogy itt van a félreértés: én nem vagyok azonos Nietzschével. :-)

Az őrület nem feltétlenül sajnálatra méltó, sem általában, sem a nietzschei kontextusban. Éppen a legbárdolatlanabb félreolvasók gondolják úgy, hogy az őrületnek csak ez az egyféle értelmezése lehet.

@pontilyen: pontosan. szellemesnek nem akartam szellemeskedni, de egyébként ha az én rovásomra szellemeskednek, nem túl gyakran értékelem a humort:)

nem. mh. várj, idézlek
"De írásai szelleméből számomra leginkább az következik, hogy legyünk önállóan gondolkodó, szabad egyének, ne "kövessünk" senkit, Nietzschét se. Ehhez pedig igyekszem következetesen tartani magam" lehetetlen önállóan gondolkodó, szabad egyéneknek lennünk. természetesen minden ember bármit is mond, magát szabadon gondolkodó egyénnek gondolja-hiszen csak a saját nézőpontja létezik a maga számára, és a saját nézőpontjából ő ösztönösen szabadnak tekinti magát.
Nietzsche a saját állítólagos állóvizéből akart kitörni, ami körülvette, a forradalmak utáni kor, a társasági megalkuvások stb. de ugyanúgy a részvétet is ellenzi, és ezt nem hiszem, hogy figyelmen kívül kéne hagyni-a részvétet, az etikettet, a vallást, a szeretetet is a hagyományos formájában. ami-blogodból ítélve-számodra fontos Nietzschéből, az egy lájtos Nietzsche-képnek felel meg, mert Nietzsche egy részvét nélküli, emberfeletti (és épp ezért embertelen) kor eljövetelét várta, amit szerintem egyikünk sem kíván.

jobban megértelek, mind gondolod.
Értelek, hogy nem vagy hajlandó en block egyetérteni Nietzschével, csak az a megérzésem, hogy nem a függetlenséged miatt, hanem mert egyes mondatai elég kellemetlenek. vagyis olyan vagy, mint az ateisták, akiket Nietzsche kritizált, vagyis hogy bár Isten létét tagadják, ennek következményeivel nem hajlandók szembenézni. Mert te inkább követő típus vagy, amit Nietzsche-rajongásod (vagy szereteted, tiszteleted stb.) is mutat, hiszen aki akármennyire is érez újító szellemet magában, az túl irigy és túl önző kirakni más gondolkodók képét, mint példaképet.
egyfajta értelemben megtalálta az öntudatlan boldogságot, amit keresett, de számunkra, akik nem mentünk vele oda, ahova ő ment, szomorú a dolog, és szánalmat (a szó jobbik értelmében) ébreszt, és mivel ez nem egyezik meg a fejünkben lévő Nietzsche-képpel, igyekszünk bánatunk tárgyát dicsőségbe emelni.

@Borzavár neves történetjének krónikása:

Pontosan tudom, átéltem, hogy Nietzsche "egyes mondatai elég kellemetlenek"; sejtelmem sincs, mire alapozod, hogy én ezt nem tudom, és naivan ignorálom őket. Az eszedbe sem jut, hogy számot vetettem velük?

Szerintem tipikusan nem az eredeti, hanem az eredetieskedő emberek azok, akik "túl irigyek, és túl önzőek" ahhoz, hogy hivatkozzanak példaképeikre. Én úgy tapasztaltam, hogy az igazán eredeti emberek sohasem szégyellik bevallani, hogy tanultak másoktól.

Nietzsche sem. Ahogyan az ennek a blognak az egyik legeslegelső posztjából is kiderülhetett: pontilyen.blog.hu/2008/02/16/8_halott

nem, nem is ezt mondtam. naiv nem vagy.
ehm, jó tulajdonképpen igazad van...nemtom...minél többet beszélünk valamiről, annál jobban eltávolodunk a dolog lényegétől, én is elkövettem ezt a hibát mer úgy tűnik szeretem hallani a saját hangom..eh, semmiségeken vitatkozunk tulajdonképpen, az okok mögött álló indítékok elemibbek és valósabbak a gondolatoknál.
eredeti, nem eredeti....mindkettő ember. mindketten tudjuk azt hiszem, hogy nagyság nincs, egyfajta illúzió, hogy mi eredeti meg mi nem, nehéz kérdés, inkább érzetre megállapítható.
csak furcsálltam, hogy te, mint alapvetően jólelkű ember, aki a légynek se tud ártani (szó szerint), miért tűz ki példaképnek egy végletekig cinikus ugyanakkor valahol gyermeki gondolkodót, akinek híresen vérmes kívánságai voltak...úgy gondoltam, te Nietzsche tüzénél melegszel, Nietzsche pedig a sajátjáénál melegedett.
nemtom már melyik írónk mondta, hogy az ember azt gondolná, az írók írókkal barátkoznak, átjárnak egymáshoz, de nem, mert túlságosan jól látják a másikban a konkurenciát, emészti őket a kiváncsiság és az irigység a másik gondolatai iránt, és félnek, hogy ez meg is látszik rajtuk. Például amikor vótam kinn az utcán rajzokat árulni, a standhoz lépő másik rajzos és felesége közül a feleség érdeklődött, míg a hapsi hideg távolságtatrtással szemlélte a rajzokat, ahogyan én is ösztönösen távolságot tartok más rajzosoktól, mert riválisaim. persze ez csak az érem egyik oldala, tudom, hogy Nietzsche is tisztelt tanítójaként több gondolkodót, wagner-fan volt sok évig, de ugyanakkor meglehetős vehemenciával tudta támadni az ókori bölcseket, meg a kereszténységet, és a nőket például, amikor ő lelkész fia és eléggé gyöngéd alkat volt, és nők között nevelkedett.
Nem Nietzsche konkrét mondatairól beszéltem, hanem a mögöttük megbúvó indítékokról, amelyek hateccik hanem elég emberiek, basszus nem emlékszem a névre, de egyik író jegyzi meg kissé cinikusan, hogyha Nietzsche párezer koronával többet kapott volna a könyveiért, kevésbé sötéten szemlélte volna az emberiséget.
Ettől függetlenül Nietzschét, mint gondolati halmazt a veszélyesebbek közé sorolom, mert önmaga farkába harapó kígyó, vagy inkább örvény, és kevéssé tartom jó ötletnek ilyen formában megemlékezni róla, mert maga a szellemiség így veszt az erejéből, (mert minden magyarázat csak torz tükörkép, vagy leegyszerűsítés), ugyanakkor furcsa maga a te szelídséged és az ő gúnyossága között lévő ellentét. mindkettőtök csak töredékében van jelen a blogon, (ez maga a közlési csatorna fogyatékossága) mégsem alkottok egészet a fent említett szakadék miatt, amit inkább érez az ember, és elsősorban nem gondolati ellenvetéseket fogalmaz meg

@Borzavár neves történetjének krónikása: "furcsa maga a te szelídséged és az ő gúnyossága között lévő ellentét"

Lehet, hogy ez sem egy adekvát vagy helyes olvasásra vall, mindenesetre én akkor szerettem meg igazán Nietzschét, amikor ráébredtem a szavai mögött (vagy a szavaiban?) rejtező meghökkentő (nem tudok jobb szót:) jóságra (szelídségre?).

Valami furcsa és forró, szenvedélyes jóság ez, mely leplezi magát, de a mondatok fűzéséből minduntalan fölfakad.

Talán pont ellentéte annak, amit általában jóságnak szoktak gondolni (a "szentek" makacsságát).

Szóval talán tényleg igazad van, hogy én "melegszem" a tüzénél.

Azt viszont továbbra sem értem, miért hűlne attól az a tűz, hogy én melegszem közben nála. :-)

@pontilyen: nem, várj, azt hiszem etz mondtam én is: Nietzsche, mint alapvetően gyöngéd alkat..ezt nem is tagadom, és kérlek ne hivatkozz az én olvasatom hiányosságaira.
de ez csak Nietzsche egyik oldala, a jóság, a baráti érzés-csak ott van a a saját jósága elleni törekvése, amit a zarathustrából is kiolvashatunk a végső tanulság (ha van olyan) részeként.
szentekből meg hidd el, van mindenféle. sokan köztük az általad emlegetett jósággal bír, csak éppen nem küzdenek ellene, hanem azt vallják, ez nem az ő érdemük, és ők is gyarlók.
mert nem tartom Nietzsche tüzét (nem magát Nietzschét) melegedésre valónak, inkább legyen az üszök, amit a kunyhók tetejére vetnek biztos kézzel.

@Borzavár neves történetjének krónikása: "a végső tanulság (ha van olyan)"

Na hát ez az, hogy szerintem nincs olyan. Szerintem Nietzschénél a keresztényellenesség és a keresztényi jóság föloldhatatlan feszültséget indukált.

A kunyhók tetejére szánt fáklyák tüzénél is szabad melegedni. Pláne, amikor kifejezetten hideg van. :-)

@pontilyen:
és az talán nem tanulság, hogy nincs tanulság? :)

ja, meg egyéb is. pölö hogy nem volt nője, vágyott rá, ugyanakkor mégse nagyon próbálkozott. szerette az embereket, meg undorodott is tőlük. szeretett volna öntudatlanul boldog lenni, de érezte, hogy lehetetlen épésszel. érezte magában a részvétet és ki akarta irtani. stb. stb.

hát még inkább a felgyújtott kunyhóknál...