Ugye milyen zavarbaejtő a zavarba esésről beszélni? Ez nem egyszerű, ehhez mankók kellenek. (Különben elesünk, mi?) A mankó legyen Nietzsche:

Nagyon okos személyek iránt akkor kezdünk bizalmatlanokká válni, ha zavarba jönnek.

Zseniálisan igaz mondat. Szerintem mindenki tapasztalta már, aki találkozott "nagyon okos személlyel", és megbízott benne. A nagyon okos személyről ugyanis azt képzeljük, hogy mindent tud, de legalábbis nálunk sokkal többet tud. (Éppen ezért tartjuk számon őt "nagyon okos személyként".) Ha egy nagyon okos személy zavarba jön: meghökkenünk. Ki hinné, hogy ő is zavarba hozható?

Ez a zseniálisan igaz mondat úgy igaz, hogy közben sugall valamit, ami viszont nagyon nem igaz. (Azt mégpedig, hogy a nagyon okos személy nem jön zavarba. Természetesen ennek ellenkezője igaz.) Forduljunk ismét Nietzschéhez. Néhány aforizmával később ugyanott így ír:

"Meg akarod őt nyerni a magad számára? Tettesd magad előtte zavarban levőnek —"

Ez nem ellentmondás? Az imént még bizalmatlanságot kötött a zavarhoz, nem? Most meg a "megnyerés" eszközét látja benne?

Nem, nem ellentmondás. A két mondat (egy kicsit) másról szól.

Az első mondat arról szól, hogy az emberek (mármint: bizonyos emberek) iránt teljesen megalapozatlan reményeket táplálunk. Azt hisszük róluk, hogy mindent tudnak, mindenre tudják a választ, otthonosan be vannak rendezkedve a világban. Amikor valami miatt zavarba jönnek, akkor kisül, hogy tévedtünk. Bizalmatlanságunk oka, hogy becsapottnak hisszük magunkat. Valóban becsapottak is vagyunk; csak éppen nem a másik, hanem önmagunk által.

[Mellékszál: természetesen a másik is becsapott minket, amikor magabiztosnak tettette magát. Tisztességes ember mindig zavarban van. De mi is el akartuk hinni a másik hazugságát, ezáltal mi is becsaptuk magunkat.]

Ezen a ponton már megvilágosodik a második mondat értelme is. A zavarban levő ember nem csap be minket, hiszen az ember normális állapota, hogy zavarban van. Aki magabiztosan tudni vél valamit, az bizonyosan hazudik, hiszen semmiről sem lehetnek teljesen bizonyos ismereteink. (Igen, még erről sem.)

Úgy véljük tehát, hogy a zavarban levő ember: őszinte.

És itt jön az újabb tévedésünk, a nietzschei gondolkodás újabb csavarja. A zavarban levő ember is be akar csapni minket, hiszen ő csak tetteti magát zavarban levőnek, éppen azért, mert ő már tudja, hogy így bizalmat kelthet maga iránt. Ezzel még körmönfontabb módon hazudik.

Tehát nem is lehetséges a tisztességesség? De igen, csak nagyon nehéz elérni.

A magabiztos ember: képmutató hazug.
A zavarban levő ember: képmutató hazug.

A tisztességes ember: úgy él zavarodottan a világban, hogy nem tagadja meg magától a magabiztosság képmutató hazugságának gyönyörét.

Miért? Mert tudja, hogy ha folyton zavarban levőnek látszana, sokakat önkéntelenül is megtévesztene vele.

A túl okos ember ab ovo tisztességtelen.