Az idő adománya című Derrida-kötetet olvasom, amely lényegében egy Baudelaire-prózavers elemzése, és arról szól, hogy lehetséges-e adni. Lehetséges-e úgy adni, adományozni, hogy közben egyszersmind ne vennénk is el valamit. Azaz: lehetséges-e kitörni az ökonómia őrületéből, ördögi köréből?
Ez a probléma annyira izgalmas, hogy már önmagában is vitára indító; de talán még izgalmasabb maga a Baudelaire-prózavers, amelynek utolsó sora szíven ütött. De úgy is mondhatnám: szívemből szólt.
Magam is számtalanszor átéltem valami hasonlót, mint e versnek a beszélője, ezért szeretném, ha olvasóm megismerkedne ezzel a Baudelaire-szöveggel, melyet "tovább" után teljes egészében idemásolok (Szabó Lőrinc fordításában).
A hamis pénz
Mikor eltávoztunk a dohányboltból, barátom gondosan szétválogatta a pénzét; mellényének bal zsebébe csúsztatta a kis aranypénzeit; a jobb oldaliba a kis ezüstpénzeket; nadrágja bal zsebébe egy csomó nagy rézpénzt, és a jobb oldaliba végül egy kétfrankos ezüstpénzt, amelyet alaposan megvizsgált.
"Sajátságos és aprólékos elosztás" — mondtam magamban.
Szembe jött velünk egy szegény ember, reszketve nyújtotta felénk a sapkáját. Nem ismerek semmi nyugtalanítóbbat a könyörgő szemek néma ékesszólásánál; érző és a tekintetben olvasni tudó emberek számára annyi benne az alázat, annyi a szemrehányás! Találtam benne valamit, ami közel áll ahhoz a bonyolult érzelmi mélységhez, melyet korbácsolt kutyáknak a könnyei mutatnak.
Barátom alamizsnája sokkal jelentősebb volt az enyémnél, és én így szóltam hozzá: — Igaza van; az öröm után, melyet az kelt bennünk, hogy ámulatba ejtettek, az ámulatkeltésé a legnagyobb. — A hamis pénz volt — felelte csöndesen, mintegy magyarázkodva a bőkezűségéért.
Az én nyomorúlt agyamban viszont, amely folyton szeret talányokkal bíbelődni (micsoda fárasztó tehetséggel ajándékozott meg a természet!), hirtelen az a gondolat ötlött fel, hogy barátom eljárása csak azzal menthető, hogy elfogta a vágy, hogy eseményt kavarjon egy szegény ördög életében, sőt talán hogy megismerje a különféle — gyászos vagy egyéb — következményeket, melyeket egy kolduskézbe került hamis pénzdarab okozhat. Vajon nem sokszorozódhat-e meg igazi pénzben? nem viheti-e akár börtönbe is a gazdáját? Egy kocsmáros, egy pék talán lefogathatja, mint pénzhamisítót vagy mint hamis pénz terjesztőjét. A hamis pénz éppen úgy talán néhány napi gazdagság csírája lehet egy szegény kis spekuláns kezében. Így járta útját képzeletem, szárnyakat kölcsönözve barátom szellemének és minden lehetséges következményt levonva minden lehetséges föltevésből.
Barátom azonban hirtelen félbeszakította tűnődésemet, amennyiben visszatért saját szavaimra: — Igen, igazad van; nincs édesebb öröm, mint meglepni valakit azzal, hogy többet adunk neki, mint amennyit remélt.
Erősen a szemébe néztem, és elképedve láttam, hogy szemei kétségbevonhatatlanul őszintén csillogtak. S ekkor nyilvánvalóvá lett számomra, hogy egyszerre akart jótékonykodni, és jó üzletet csinálni; megnyerni negyven krajcárt, és hozzá Isten szívét; gazdaságosan bezsebelni a paradicsomot; végül pedig ingyenes bizonyítványt arról, hogy milyen jószívű. Szinte megbocsátottam volna neki a bűnös élvezetet, amelyre az imént képesnek gondoltam; furcsának, nagyon sajátságosnak tartottam volna, hogy szegények kompromittálásával szórakozik; de azt sohase fogom megbocsátani neki, hogy olyan ostobán számított. Sohasem menthető, hogy valaki gonosz, de valami érdem van benne, ha az ember tudja, hogy az; és a legjóvátehetetlenebb bűn: butaságból tenni rosszat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ehje aser 2010.07.09. 08:55:40
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.10. 20:38:07
pontilyen 2010.07.10. 23:36:01
Úgy is fogalmazhatnék: sok olyat _adott_, ami eddig nem volt az enyém.
Egyáltalán nem érdektelen mozzanat például, hogy a két barát a dohányboltból távozik. (Vagyis a pénzét valami fölöslegesre, valami luxuscikkre költötte, és hogy a "bolt" eleve ugye a gazdasági ökonómia fészke: a boltból való távozás eleve az ökonómia elvéből való kilépést sugallja. Távozást egy olyan világba, ahol nincs szükség "gazdaságosan bezsebelni a paradicsomot".)