Eszembe jutott ma egy versem, az egyik azok közül, melyeket fejből is tudok, ízlelgettem és elemezgettem magamban, aztán bevillant, hogy hát tulajdonképpen blogposztba is betehetném. Van hiszen úgyis egy versrovatom itt.
(A saját verseimről általában azért nem szeretek beszélni, mert túlságosan sok kudarcélmény kötődik hozzájuk. Valahányszor megmutattam őket valamilyen (többé vagy kevésbé) profi kritikusnak, mindahányszor azt a választ kaptam, hogy ezek publikálhatatlan modorosságok. És ezt az élményt nem könnyű földolgozni, legalábbis nekem nem (volt) az. Hiszen meggyőződésem szerint ha volt eddigi életem folyamán bármiféle értelmes és hasznos tevékenység, melybe belefogtam, akkor az a versírás volt. Magyarán: nekem a vers valami fontos dolog, személyesen fontos, már-már szinte az intimitásig. Ám most csak arról akarok írni, ami egy nyilvános blogba is beleférhet.)
Szóval a vers, mely fülembe került ma. A címe: Magamba nézés
Mindent nagyon lassan csinálok:
lassan szedem ki szememből a szókat;
és lassan hívlak téged is,
hogy szembe helyezd velem saját pártfogódat.
Lassan tanulok, s lassan is öregszem.
Néha azt hiszem már: nincs is bennem idő,
csak mit belém tettél, az az üvegszem
tükrözgeti belém, hogy minden eltünő.
Tudom, nem könnyű, talán túlságosan is terhelt szöveg. Azt próbálom most megfogalmazni, hogy nekem ma miért volt fontos és izgató.
A mindent nagyon lassan csinálok mondat tényszerűen igaz. Lassan eszem, lassan iszom, lassan írok, lassan olvasok, lassan öltözködöm, lassan beszélek stb. stb. De mi az, hogy lassan szedem ki szememből a szókat? Miért a szememből? Nyilván azért, mert minden szó egy látásmód eredménye. Úgy beszélünk, ahogyan látjuk a világot. Vagyis a szavakat voltaképpen a szemünkből, a világlátásunkból szedjük ki. Nekem ez például relatíve hosszú ideig tart. Idő kell, hogy valamit meg tudjak fogalmazni, ki tudjak mondani. Előbb látok, aztán (sokkal később) beszélek.
És az is lassú folyamat, hogy ebbe a folyamatba egy másik lényt is bevonjak (azaz téged is). Itt jön az első szójáték. A szembe helyezett vélemény kettős jelentését kihasználva: ami ellentmond nekem (szembe van helyezve velem), az az én látásmódom része lesz (vagyis tényleg a szemembe lesz helyezve...). A szembe helyezkedés (paradox módon) engem gazdagít. Jegyezzük meg ezt a metaforát, mert még visszatér!
A lassan tanulok megint kettős értelmű: a lassan szó 'hamarosan'-t is jelent. Ezért is furcsa kitorzítás, hogy a sor második felében (ahol ez a 'hamarosan' jelentés inkább ülne) már nem használható ez a jelentés. Sőt, szerintem ez a lassan öregszem kifejezetten komikus és groteszk. Én legalábbis mindig mosolygok, ha eszembe jut.
Olyan lassan öregszem, hogy szinte már nincs is bennem idő... Itt jön a vers legfilozofikusabb rétege. Hiszen tényleg! Voltaképpen mi az az idő, és hol van? Ha nem öregszünk, akkor tulajdonképpen nincsen bennünk idő. Az idő: a változás. Ha minden megáll bennünk és körülöttünk, akkor nincsen öregedés. Miért, hogy mégis van időtudatunk, vagy legalábbis, hogy nekem van időtudatom? Hát onnan, hogy te belém tetted! Ha nem volnál te, aki ellentmondasz nekem, akkor nem volna idő sem, és nem volna öregedés!
Mert öregedés csak azért van, mert vannak emberek, akik fontosak nekünk. Ők élnek a mi tudatunkban, a szemünkben, azaz: az én tudatomban, az én szememben, ők adnak nekem egy torzító üvegszemet, és igazából ez a torzító szem tükrözgeti belém, hogy minden eltünő. Igazándiból nincs halál. Csak azért van halál, mert vannak emberek, akik fontosak nekünk. Persze a "tükrözgetés" azt sugallja, hogy ezekben a többiekben is önmagunkat látjuk. Másképpen: én is csak azért vagyok, mert te szemembe helyezted magad, egy tükör képében.
Megnyugtató volt ma arról gondolkodnom, hogy milyen szép a világ, és csak azért vagyunk szomorúak az elmúlás(a) miatt, mert élünk és szeretünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sleeping dancer · http://sleepingdancer.freeblog.hu 2008.12.05. 09:04:17
agnusdei 2008.12.05. 09:34:29
Már SD verse is kiütött, de ez KO.
Már félek tőletek :-):
AD
milena 2008.12.05. 12:08:44
Mikor megláttam a posztodat, úgy éreztem magam, mint aki olyasmit lát, ami nem is rá tartozik. Mintha nekem nem lenne szabad itt lennem, és olyan mélyen belelátnom a gondolataidba, amennyire ezt egy általad írott vers engedi.
Ha írnék verseket, azt hiszem, a világon senkinek sem mutatnám meg őket.
Kiskoromban még azt se viseltem el, ha meg akarták nézni, mit olvasok. Ez számomra olyan lett volna, mint ha -- hülye hasonlat -- lemeztelenítve látnának. Az ember, ha olvas, maga is épp olyan intenzíven vesz részt az alkotásban, mint a szerző. Talán ezért. Ha én valamit éppen olvasok, akkor azt abban a pillanatban éppen én írtam.
Ha zenét hallgattam, azt is egyből kikapcsoltam, ha jött valaki, ugyanilyen okból.
Azóta alkalmazkodtam a társadalmi elvárásokhoz, és már a szemem se rebben, ha ilyen módon másznak bele az intimszférámba, de attól még titokban kellemetlenül érzem magam.
pontilyen 2008.12.05. 16:05:10
Igen, igen! Az értelmezés mindig szűkít, de pont ezért van szükség rá. Hiszen nagy titokban mindenki értelmez. :-)
A "pártfogódat" szó, igen... például többértelmű (ez is). Nem is részletezem, miért, azt hiszem, egyre gondolunk... :-)
De miért nem önmagát helyezi szembe velünk a másik? Valószínűleg azért, mert a másik is csak úgy létezik, ahogyan mi: másokra utalva, mások tükörében. Persze lehetséges itt még többféle értelmezés.
Kicsit Sleeping Dancernek és kicsit Milénának: igen, nagyon intim dolog a vers; én se szoktam senkinek se megmutatni őket. Hogy miért tettem most kivételt? Őszintén szólva (nem) kicsit Sleeping Dancer is megihletett. ;-)
popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.05. 18:20:50
milena 2008.12.10. 14:09:46
ha ez az ára, hogy ne kelljen meztelenkedni, akkor inkább nem is művészkedem :)
popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.10. 18:58:54
milena 2008.12.10. 21:01:42
Sőt, jó tud lenni átvitt értelemben is, csak ahhoz még nagyobb bizalom kell...
ehje aser 2008.12.11. 11:39:02
A másik az alkotás.
Csak nem mindegy, hogy a valóság termékenyíti-e meg a művet, hozza-e létre, vagy fordítva, az alkotás termékenyíti-e meg a valóságot, hat a valóságra.
pontilyen 2008.12.11. 12:04:36
Szerintem a kettő nem lehet meg egymás nélkül. Az alkotás midenképpen hat a valóságra, ha ez a hatás szűk körű is. A szavak és képek óhatatlanul (át)formálják a gondolkodásunkat és világlátásunkat.
És ugyanígy: minden alkotás a valóság elemeit használja föl, hogy létrehozza a művet. A "semmiből világokat" teremtésének vágya a romantikus költészet illúziója volt.