Hogy a gyűlölet valamiképpen összefügg a szeretettel, azt nagyon régóta tudjuk. Azt is, hogy nem pusztán ellentétről van szó. Vagyis nem arról, hogy valakit vagy szeretek, vagy gyűlölök, és ha szeretem, akkor (soha) nem gyűlölhetem, ha pedig gyűlölöm, akkor (soha) nem szerethetem. A kétféle érzelem viszonya — ezt mindenki tudja — lényegesen bonyolultabb ennél.

Azt az éppoly közhelyes, mint amennyire téves megállapítást mindenesetre sohasem fogadtam el, mely szerint "a gyűlölet a szeretet egyik formája". Nem. Ha valaki engem gyűlöl, akkor az engem nem szeret. Ha én valakit gyűlölök, akkor azt én nem szeretem. Lehet, hogy az egyik pillanatban igen, aztán utána már nem, de egyszerre, azaz ugyanabban a pillanatban nem megy a kettő. A szeretet és a gyűlölet egyaránt betöltik az idő egészét.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy olvastam végre egy olyan meghatározást a gyűlölet és a szeretet jelenségéről, amely számomra legalábbis megmagyarázza a két érzelem hasonlóságát és különbségeit. Martin Bubertől, a múlt században élt zsidó gondolkodótól (írótól és vallásfilozófustól) származik az alábbi idézet; egy embertől, akinek minden szavában a szeretet működését érzem. [A kiemelést, azaz az aláhúzást én eszközöltem.]

— Úgy beszélsz a szeretetről, mintha az lenne az egyetlen viszony az emberek között; de van-e jogod akár csak példaként is választani a szeretetet — hiszen gyűlölet is létezik?
— Amíg a szeretet "vak", vagyis: amíg nem egész lényt lát, még nem áll igazán a viszony alapszavának jegyében. A gyűlölet természete szerint vak; egy lénynek csak valamely részét lehet gyűlölni. Aki egy lényt egészében lát, és el kell utasítania, az már elhagyta a gyűlölet birodalmát, s átlépett oda, ahol ember mivoltunknak megfelelően korlátozódik a Te kimondásának lehetősége. Hogy az emberrel megtörténik, hogy nem képes a vele átellenben álló embernek kimondani az alapszót, amely mindig magában foglalja a megszólított lény igenlését, s így vagy a másikat vagy saját magát el kell utasítania — ez az a korlát, melyhez érve a viszonyba lépés felismeri önnön viszonylagosságát, s e viszonylagosság csak e korlát eltűntével fog eltűnni. S mégis: az az ember, aki egyenesen gyűlöl, közelebb van a viszonyhoz, mint a szeretet- s gyűlölettelen.

Egyetlen viszony van tehát Én és Te között: a szeretet. A gyűlölet arról ismerszik meg, hogy "vak", vagyis képtelen a Te-t egészként látni. A gyűlölet azért van közelebb a szeretethez, mint a semlegesség (azaz a Te-viszony, tehát az ember és ember közti viszony ignorálása), mert megkísérli a viszonyba lépést. Aki gyűlöl, az szeretne szeretni.