Nyugtával dicsérd a napot. Sehol sem igaz ez a mondat inkább, mint a sportban, ahol az eredmény nem puszta következménye valamely cselekedetnek, hanem maga a lényeg.

Nyugtával dicsérd a napot, vagyis akkor, ha már vége van, elmúlt, meghalt.

A régi görögök tudták ezt (ők találták ki); drámát alkottak róla. Oidipusz király boldogan élt, míg meg nem ismerte múltját, saját tetteinek valóságát, meg nem látta önmagát, és a képtől annyira el nem borzadt, hogy utána soha többé semmit nem akart látni.

Most még nincs nyugta a napnak, mégis leírom: valószínűleg soha életemben nem láttam még olyan jó focicsapatot, mint a mostani FC Barcelona. Lehet, hogy idén nem fognak megnyerni semmit, minden kicsúszik a kezükből, pofára esnek — de akkor is. Ha létezik a focinak esszenciája, amitől a játék játék, amitől odaragad sok százmillió ember a képernyők elé, hogy bámulja: ha van ilyen, akkor azt jelenleg a gránátvörös-kékek fejezik ki. Most már mindegy (nekem), mi lesz a vége.

Még nyáron kezdődött a varázslat. A Barça új edzőt szerződtetett a szemtelenül fiatal, 37 éves Josep Guardiola személyében. Már az első meccseken lehetett látni, hogy ez a csapat más lett, mint a tavalyi. A tavalyiak is gyönyörűen passzolgattak, járatták a labdát, kényszerítőztek, löbbölgették a labdákat, szóval mindent tudtak, amit kell; de nem haraptak. Mintha nem az lett volna az első, hogy nyerjenek. Az idei csapat már az első meccsétől kezdve minden mozdulatával vastudatossággal tört a győzelemre.

Pedig az első eredmények nem éppen a legbiztatóbbak voltak. A spanyol bajnokság első fordulójában a katalánok egyből kikaptak az egyik újonctól, majd a következő körben otthon, a Camp Nouban is csak döntetlenre voltak képesek egy verhető csapattal szemben (meg különben is: van-e a Camp Nouban verhetetlen ellenfél?). Botrányos kezdés. Ekkor szólalt meg a Barcelona ikonja és istene, Johan Cruyff, hogy ő még ilyen jó Barcelonát soha életében nem látott. Akkortájt kicsit merésznek tűnt ez a kijelentés.

Ám a Barcelona egyszercsak elkezdett nyerni. Először Gijónban 6-1-re. Aztán a Bajnokok Ligájában is, 3-1-re, 5-0-ra, 5-2-re...

És volt egy meccs, amit, aki látott, az soha nem felejt el. Barcelona-Atlético Madrid, 2008. október 4-én, 75.232 néző előtt. Olyan tempóban cikázott át az egyébként igen jó madridiakon a gránátvörös-kék villám, hogy azt szavakba foglalni nem lehet. Nyolc (!) perc után már 3-0 volt, 18 perc után már 4-1. A félidőben már 5-1. Az az este mutatta meg első ízben kiteljesedett formájában a gránátvörös-kék varázst. (A Barcelona végül megkímélte ellenfelét a kétszámjegyű eredménytől, így csak 6-1 lett a vége.)

Az ősz egyébként is a hatosok jegyében telt, a Gijón és az Atlético mellett a Valladolidot is 6-0-ra verte a Barça; de a Baselt például (idegenben, második csapattal!) 5-0-ra, az Almeríát 5-0-ra, a Málagát (idegenben) 4-1-re, és így tovább.

Persze egyből megjelentek a fanyalgók és ellendrukkerek is. Mondván, ilyen csapatok ellen könnyű varázsolni. Várjuk meg a rangadókat, a komoly ellenfeleket.

És jöttek a nagy spanyol rangadók, az addig remeklő élcsapatok ellen. Ideírjam az eredményeket? Na jó. Sevilla-Barcelona 0-3; Barcelona-Valencia 4-0; Barcelona-Real Madrid 2-0 (e blog is megemlékezett róla); Villarreal-Barcelona 1-2. A legjobb spanyol csapatokat is maga alá gyűrte a katalán úthenger.

De a fanyalgóknak ez sem volt elég. Most meg azzal jöttek, hogy gyenge a spanyol bajnokság, más, komoly bajnokságban ilyesmire nem volnának képesek Messiék. Most azt kezdték el mondogatni: várjuk meg a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszát. Ott igazán komoly ellenfelek ellen méretheti meg magát a Barcelona. Rögtön például a hétszeres francia bajnok Lyonnal.

Nos, a Lyont pont olyan nemes egyszerűséggel (edle Einfalt und stille Größe) fektette két vállra Guardiola gárdája, mint korábbi ellenfeleit. 1-1 volt Lyonban, és 5-2 a Camp Nouban. A Lyon még sohasem kapott egy meccsen öt gólt a Bajnokok Ligájában.

Ám a fanyalgók még makacsabbak lettek. Nézzük meg, mihez kezd a Barça egy kemény és gyors német csapat ellen, a Bayern München ellen. Az ellen a Bayern ellen, amely nyíltana Bajnokok Ligája trófeájának megszerzését tűzte ki célul, és az előző körben a Sporting Lisszabont takarította el az útból 12-1-es (!) összesítéssel.

Tegnap este ez is kiderült. A Bayernnek egy másodpercig sem volt esélye. Úgy lett 4-0, hogy a végeredmény már a félidőben kialakult. És lehetett volna nyolc a vége, ha azon múlik.

Természetesen a fanyalgók most sem csitulnak. Megérdemlik.

Itt ugyanis az eredmény már régóta csak a csapatnak, Guardiolának, Messinek, Xavinak és a többieknek lényeges. Az egyszeri néző már így is körülbelül százszor annyi élményt kapott a gránátvörös-kék varázs által az idén, mint amennyit akármelyik másik klubtól. Mintha mérhető lenne.

Az erőre és laboratóriumi kísérletekre épülő, egyre gyomorforgatóbbá váló kortárs labdarúgásban a Barcelona visszaadta a nézőknek a játékot.

Lehet, hogy Oidipusz királyként ráébredünk a valóságra, arra, hogy mondjuk egy erőfocit prezentáló "angol" csapat ellen ez egy adott napon pont kevés lesz, és akkor arra rossz lesz ráébredni. De akkor is — Oidipusz hű követőiként — inkább a szemünket fogjuk kiszúrni, mint hogy valami mást lássunk helyette. (Mint tavaly, egy semleges néző számára teljesen érdektelen, színangol BL-döntőt.)

Soha ne feledjük: Oidipusz király történetében nem Apollón vagy Laiosz, hanem a címszereplő volt a tragikus hős.