Amikor idén februárban aljas tettesek meggyilkolták Marian Cozma román kézilabdázót, azok közé a kevesek közé tartoztam, akik (ebben a témában) őszintén kimondták: igenis jobban fáj, mélyebben érint, erősebben földúl, hogy a tettet olyasvalaki ellen követték el, akit ismertünk és szerettünk. Továbbá azt is állítottam, hogy az aljas gyilkosság bizonyos értelemben mégiscsak emberi volt.

Most, hogy az esemény óta eltelt több mint fél év, és történt közben az ügyben egy és más, ehhez a gondolathoz szeretnék csatlakozni. Sőt kijelenteni: a Cozma-gyilkosság a megelőző és utána következő eseményekkel együtt Magyarország rendszerváltás utáni történetének legemberibb története. Csak azt kell jól érteni, mit nevezek emberinek.

Kezdjük a történetet a Veszprém kézilabdacsapatával. Az Építők, majd Váév Bramac, majd Fotex, majd MKB néven "futó" csapat egész Magyarország egyik üde színfoltja és büszkesége már évtizedek óta. A kevés igazi magyar sikertörténet egyike. Egy olyan klub és csapat, amely tényleg világszínvonalú teljesítményt nyújt, melyet minden szakmabéli egyöntetűen elismer.

Természetesen eddig ez a történet még nem emberi. Egy sikeres üzleti vállalkozás csupán, amin az sem változtat, hogy az üzletet emberek, az emberi vállalkozókedv és szakmai tudás tette sikeressé. Emberivé, igazi közép-európai csodává akkor kezd válni a sztori, amikor figyelmünket a csapatra és a benne játszó kézisekre fókuszáljuk. Milyen csapat ez? Kikből áll ez a csapat? Korántsem csupán magyarokból. Igazi közép-európai "vegyescsapat" ez, magyarok, szerbek, horvátok, románok stb. csapata. Ez a sok nemzetiség egyfajta új, tisztább, jobb megtestesülése az egykori Monarchiának, Közép-Európa közepén vagy az Észak-Balkánon vagy mindegy is, hogy hol, ez a sok sokszor ellenségesnek tartott népekhez tartozó játékos Veszprémben igazi baráti közösséget alkot. Ez az, amire nagy hatású, sokat vitatott és valóban problematikus publicisztikájában Bayer Zsolt is fölhívta olvasói figyelmét.

Ebbe az emberi, sok nemzetiségű közösségbe döfött kést egy... egy állat? Nem. Egy ember. A tettes ugyanis ember volt, és tette emberi volt. Aki mást állít, az nem ismeri az embert. Azt a sötét magvat, melyet fölöltöztet a civilizáció.

(Hogy a tettes, illetve a tetteshorda cigány származású volt-e, szerintem lényegtelen mellékszála a történetnek. Mindenki tudja, hogy egy nem cigány származású ember éppúgy képes a civilizálatlan viselkedésre, az aljasságra, az undorító tettekre, mint egy sötét bőrű. Üldözni pedig mindig a tettet kell, nem az embert.)

Szerencsére itt azonban nem ért véget a történet. Az eset óriási, már-már példátlan, nemzetközi fölháborodást váltott ki. Nagyon sokféle reakció támadt emberek ezreiben, az internetes portálok fórumoldalai pillanatok alatt soha nem látott kommentszámot értek el, Magyarországon éppúgy, mint Romániában. Megszólalt a legelső indulat legvérszomjasabb hangja mellett nagyon sok egyéb hang is, mértéktartó, szelíd, vitázó, dühös, sértett, kemény és józan hangok is. Nem tapasztaltam még olyat, hogy mindenki ennyire egyként ítélte volna el a tettet, kibúvót vagy mentséget nem, legfeljebb magyarázatot keresve.

Talán a rendőrség is ezt érzékelte (?), ha így van, az furcsa, mindenesetre magyar viszonyok között meghökkentően hamar földerítették és elkapták a tetteseket, valamelyest helyreállítva több nép lelki egyensúlyát.

Ám a történet (szerencsére) még mindig nem ért véget. Történt ugyanis valami, ami számomra a legmeglepőbb és legszokatlanabb volt: a két nép, román és magyar egymásra talált.

Senkinek sem jutott eszébe, hogy Cozmát bárki is, aki magyar, kevésbé sajnálta volna azért, mert román; mint ahogy az sem jutott eszébe senkinek sem, aki román, hogy azért sajnálja kevésbé Cozmát, mert Magyarországon élt. Valami csoda folytán még a több ezer kommentet kiváltó fórumoldalakon sem lehetett találni elvétve sem ilyesféle megkülönböztetéseket.

Ha már előtört az ember sötét oldala, a kézilabda-szurkolók megmutatták, hogy van az embernek világos oldala is.

Vajon nincsen semmi köze a Cozma-gyilkosságnak ahhoz, hogy az egyik legnagyobb román napilap egy ízléstelen transzparens miatt öles betűkkel kért bocsánatot egész Magyarországtól? Szerintem van köze. A Veszprémbe, a búcsúmeccsre és a temetésre érkező románok megláthatták, saját bőrükön megtapasztalhatták, hogy a két nép sorsa egy. Hogy sokkal több olyan dolog van, ami a két népet összeköti, mint olyan, ami elválasztja egymástól. Hitem szerint ezt pedig a legtöbb magyar is belátta.

És most ismét együtt emlékezhet majd a két nép Marian Cozmára. Holnap a Puskás Ferenc stadionban barátságos mérkőzést játszik egymással a magyar és a román labdarúgó válogatott.

Meggyőződésem, hogy amennyiben valami védhetetlen okból rendbontás történne, azt mindkét nép túlnyomó többsége egy emberként utasítaná el, és tartaná különösen ízléstelennek. Cozma pedig mosolyogna a felhők között, és elégedett lenne, amiért akaratán kívül ilyen jó tanítójává vált szeretett népeinek.