Ismét valami olyat szeretnék mondani, amivel az emberek többsége föltehetően nem ért egyet.
Egy történettel kezdem.
Múltkor a könyvtárban bóklászva a folyóiratok között belenéztem egy magyar értelmiségi egyik szövegébe. Nem akarom pontosabban körülírni, mert nem lényeges. Az a lényeges, hogy találtam a szövegben egy dehonesztáló félmondatot Budapest peremkerületeiről. Nem tartozott a szöveg középponti részéhez, csak úgy mellékesen volt elejtve, mint valami köztudott információ. Olvasóm tudhatja, hogy Budapest egyik peremkerületében élek, és hogy ez fontos nekem. Úgy is mondhatnám, "ez a hazám". Vagyis a félmondat sértett. A szöveget letettem. És elkezdtem gondolkodni.
Azt szerettem volna, hogy a budapesti, belvárosi értelmiségi másképpen gondolkodjon a peremkerületekről. Higgye el, hogy egy külkerület nem feltétlenül csak a szellemi eltompultság és kulturálatlanság, netán a bűnözés helyszíne lehet. Szerettem volna — látatlanul, hívatlanul is — meggyőzni.
Vajon mi módon érhettem volna el ezt?
Ha belemegyek részletkérdésekbe, és elkezdek érvelni, egy feltehetően meddő és sehová sem vezető vita bontakozott volna ki. Az érvelés és a vita csak látszólag hatékony eszköze a kritikának. Nem tudom elképzelni, hogy szubjektív ítéletek megváltoztathatók volnának érveléssel. A kritizált személy talán belátja igazunkat, de zsigerei ellent fognak mondani nekünk; mert neki másmilyenek a tapasztalatai.
A viták mindig meddők. Láttunk már olyat, hogy két politikus leül egymással vitázni, és egymás hatására megváltoztatják a véleményeiket? Orbán és Gyurcsány leül, és a vita végén Orbán MSZP-s lesz, Gyurcsány pedig fideszes. Ugye ez nagyon valószínű?
A meggyőzésnek és kritikának egyetlen hatékony módját ismerem. Egyetlen módon lehet valakit valóban meggyőzni saját igazunkról. Ha fölülmúljuk őt. Kicsit tompítva a gondolat élét, egyszersmind pontosítva a tartalmát: egy állítás cáfolatára csak egy másik állítás lehet méltó válasz.
Ha például egy belvárosi értelmiségi előítéleteit akarjuk megváltoztatni a peremkerületekről, akkor ezt — hatékonyan — csak egyféle módon tehetjük: fölépítve egy másik képet a peremkerületekről. Ha ez a másik kép átütőbb, jobb, igazabb lesz, mint az ő fejében élő, akkor el fogja fogadni. Nem érvelni kell, hanem alkotni.
Ezzel az állítással a legtöbb ember nem ért egyet. Úgy vélik, hogy példának okáért egy énekes megkritizálásához nem kell tudnom jobban énekelni, mint az énekes. Csakhogy ez a vélekedés felületes. Egy rossz énekest is csak akkor lehet igazán hatékonyan megkritizálni, ha van nála jobb. Ha az emberiség legjobb énekese az lenne, aki most a legrosszabb, akkor nem volna semmiféle alapja a kritikánknak.
Más gondolatának, teljesítményének, életének kritikája egyféle módon lehetséges: egy jobb gondolattal, jobb teljesítménnyel, jobb élettel. Nagyon határozottan ez a meggyőződésem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.09.21. 22:05:53
(Metavita: ha ezt a posztot érvekkel támadom, az mi?)
Szerintem olyan dolgok esetén is, ahol a tapsztalatok alakítanak ki zsigeri véleményt, van helye az érvelésnek. Például a te tapasztalataid mások, mint az általad támadott írónak. Ha ezt ő megtudja, akkor szemesül vele, hogy az ő tapasztalata csak egy a sok leheteséges közül. (Akárcsak a tied. Szemmel láthatóan megdöbbentél, amikor szembesültél vele, hogy más mit gondol a te otthonodról.)
Ez az egész azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy viszonylag objektív képet adni a vitatott tárgyról. Pl. nekem semmilyen tapasztalaltom nincs róla, mindketten elmesélitek, amit gondoltok, egy évre odaköltözöm, majd nyilatkozok. Beszámítom, hogy te elfogult vagy az otthon-hatás miatt, és azt is, hogy a belvárosi értelmiségi is elfogult státusza miatt.
Az én véleményem ekkor közelebb fog állni a valósághoz, mint a tietek.
Velem történt már ilyen. Zsigerből kialakult véleményem is változott meg, egyszerű, leírt (!) érvek hatására.
Elég volt hozzá, hogy inkonzisztenciára hívta fel a figyelmemet a saját tudatállapotomban. Nem is szándékosan, csak úgy alakult, hogy az érvelés, amit olvastam, önmagában koherens volt, és ugyanazokról az alapokról indult ki, mint én. Mivel máshova jutott, adódott a következtetés, hogy az én rendszeremben van a hiba. Meg is találtam.
Hogy ezt nem tapasztaljuk tévévitázó politikusok esetében, az egy nagy bánatom.
Rhodes (törölt) 2010.09.22. 12:45:24
Szerintem túlbonyolítod ezt a kérdést. (Vagy én egyszerűsítem le?)
Hosszú ideje vallom - s ezzel nem vagyok egyedül -, hogy a "gonoszat" nem a "jó" győzheti le, hanem egy még "gonoszabb". (Ez természetesen nem általános igazság - katolikusként ezt nem is gondolhatom annak -, hanem inkább primitív emberi ösztön, viselkedés, avagy munkahelyi, - és történelmi tapasztalat.)
Hogy kapcsolódik ez ide? (Persze feltételezve, hogy valóban van lehetőséged vitázni az illetővel.) Egyszerű: ahelyett, hogy próbálnád meggyőzni a fent meg nem nevezett értelmiségit - mára megutáltaták velem ezt a kifejezést - arról, hogy téved, s milyen jó is a te környéked, szembesítsd azzal, hogy a saját környezetének - tágabb értelemben a belvárosnak - romlottságára mutatsz rá.
Például javasold neki, hogy szombat este 22:00 után szálljon fel a 99-es buszra a Határ úton és menjen el a Blaha Lujza téri végállomásig. Te ugyancsak indulj el a Határ útról akár a 123-as, akár a 99-es járattal a külvárosi végállomások felé.
A "kísérlet" végén - feltéve, ha a kedves kolléga túlélte az utat -, el lehet beszélgetni, hogy hol is jobb lakni, illetve ki milyen jogon ítélkezik vélt érvek alapján, pusztán "divatból".
Ez tipikusan olyan vita, amit asztal mellett ülve nem lehet lefolytatni, csak empírikus módon.
pontilyen 2010.09.22. 13:24:10
Abban igazad van, hogy valami minimális értelme mégiscsak van az érvelésnek. Lehetnek például teljesen kívülálló emberek, akik az érvelő felek vitakultúrájában gyönyörködhetnek, és az alapján egyik vagy másik oldalra állnak [belegondolva, a politikai vitáknak pont ez az értelme: a kívülálló harmadiknak, vagyis a nézőknek szólnak]. De azt elérni, hogy valaki érvelés hatására megváltoztassa véleményét egy _tapasztalatáról_, szinte lehetetlen.
"Szemmel láthatóan megdöbbentél, amikor szembesültél vele, hogy más mit gondol a te otthonodról."
Olyan értelemben nem döbbentem meg, hogy ne ismertem volna ezt a véleményt. Inkább az volt megdöbbentő, hogy egy általam (viszonylag) okosnak tartott személy is ilyen felületesen ítél. Tehát azt tudom, hogy az én tapasztalatom is csak egy a sok közül, de ebben a témában valószínűleg többet tudok a tárgyról, mint az illető, aki talán még soha nem is járt errefelé.
"Velem történt már ilyen."
Te olyan szempontból ritka példány vagy, hogy az átlagosnál sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítasz a racionalitásnak. A legtöbb ember számára viszont a racionalitás inkább védőernyő, melyet csak alkalomadtán vesz elő.
Persze fölvethető a kérdés, hogy akkor egyáltalán miért vitázom, illetve hogy a posztbéli gondolatmenetet lehet-e egyáltalán (érvelve) vitatni. Erre az a válaszom, hogy igen. Meggyőzhető vagyok. Ehhez az kell, hogy valaki elém tárjon egy _jobb_ gondolatmenetet, mint az enyém.
@Rhodes:
Egyetértek: az "értelmiségi" szó mára utálatossá vált. (Talán különben mindig az is volt. Ez egy szocializmus-kori szó. Előtte inkább az "írástudót" használták.)
Az említett buszút biztosan hatásos lenne, de az alapvéleményét az illetőnek szerintem nem változtatná meg, csak átformálná fogalmait arról, hogy mi a "belváros". Mondjuk így: ami a Körúton túl van, az már a város széle, a leggyanúsabb alakokkal. A külkerületeket pedig talán falusiasnak látná. (Ez persze spekuláció.)
A lényeg: valamilyen oka csak van, hogy egy bizonyos életformához vonzódik, valamilyen pozitív érték kötődik hozzá. (Ezek belátható dolgok is. Színházak, mozik, könyvesboltok, könyvtárak, boltok, antikváriumok, kávéházak stb.: a "belvárosi" életforma kellékei. Alighanem ezek vonzzák.) Vagyis szerintem azt kell tapasztalati valósággá tenni egy ilyen ember számára, hogy mindez a sok jó elérhető kicsit messzebb is a központtól (ha talán másképpen is).
A negatív ítéletek legfőbb oka szerintem nem valami tapasztalt rossz, hanem inkább valami tapasztalt jónak a hiánya. (Például a biztonságé.) Azt kell megtapasztaltatni, hogy a jó az elítélt helyről sem hiányzik, máris vonzóbb lesz neki.