Pár napja érlelődik már bennem egy poszt a nácizmusról. Aztán ma éjszaka egészen véletlenül (ugye, kapcsolgatás közben) rátaláltam egy német filmre az m2-n, és végignéztem. Nem hiszem, hogy a nácizmusról szóló posztom elmaradna (azaz nem hiszem, hogy a témáról való zsigeri mondandóm elférne egyetlen bejegyzésben), de most, úgy "idegből", nagyon írhatnékom van.
A film (Húgocskám) négy német (igen, ez fontos, hogy német; mint ahogy eddigi tapasztalataim szerint minden német műalkotás, akár film, akár regény, akár zenemű, akár festmény, azt a problémát járja körül, hogy mik vagyunk mi, németek) ember, két nő és két férfi tragédiába torkolló viszonyát ábrázolja.
Mindegyik szereplő a németség egyik arca. Legalábbis én így értelmezem.
A főszereplő a "tipikus német nő". Aki találkozott már ilyennel, az örök életre megemlegeti a találkozást. Kötelességtudó, kínosan pontos, rend- és tisztaságmániás, férfiasan szigorú és szűkszavú, és olykor-olykor dühös kirohanásokra ragadtatja magát, kifejezve a lelkében élő (önmaga számára is) érthetetlen feszültséget. Foglalkozása: határőr. Hajszíne: szőke. Neve: Rubakow. (Telitalálat a rendező részéről ez a név; pont azért, mert tipikusan nem-német, tipikusan szláv név.)
Leendő férje a "tipikus német nyárspolgár". Kellemes figura, (ha épp nem dolgozik, akkor) igazán barátságos, eléggé érdektelen alak. De a film végére fontos szerephez jut. Egyébként ő is határőr, Katrin (a főszereplő) főnöke.
Katrin féltestvére az a német nő, aki nem bírja elviselni mindazt, amit a németség jelent (a precizitást, a fegyelmet és a kényszerességet), ezért megvalósítja annak tökéletes ellentétét. (Aki azt hiszi, Németország egyszerű hely, az nagyot téved.) Művészi hajlamai vannak, rendetlen, züllött, nincs állandó otthona, néha a nővérénél lakik, széttúrja annak lakását, drogozik, iszik, tökéletesen kiszámíthatatlan; ahogy Katrin meg is ordítja neki: hiányzik belőle minden felelősségtudat (az egyik legfontosabb német szó: Verantwortungsbewusstsein). Foglalkozása: pék. Hajszíne: barna. Neve: Romy.
A féltestvér fiúja szintén az inverz: egy neonáci együttes vezére, aki teli szájjal szidja a koszos külföldieket, de azért -- mint kiderül majd -- belőlük él. Hosszú hajú lázadó.
Nem akarom megelőlegezni a "nácis" posztomat. Csak annyit írok most, hogy ez a négy szereplő a filmben leképezi Németország huszadik századi történetét. Természetesen nem úgy, hogy a lázadó rokker lenne a náci. Pont az a lényeg, hogy mindenki náci. Pont az a nácizmusban (ebben a tipikusan német jelenségben) az egészen torz és különös vonás, hogy a legundorítóbb elmebajt a legracionálisabb precizitással ötvözte.
Katrin a rend embereként nem ismer se húgot, se férjet: ő nyomoz. Igaz, hogy tönkremegy bele a családja meg az élete, de ő nyomoz. A húgocska ezt egyre kevésbé bírja elviselni, ezért megrontja a józan nyárspolgárt, majd amikor kiprovokálja, hogy Katrin leszaralakozza őt, kalapáccsal fejbekólintja. A nyárspolgár nem ért semmit, Romyra hárítja a felelősséget, ezért a lábadozó Katrin kiteszi az útját.
Fordítsuk le: a rend ellen föllázadó németeket addig provokálja a rendpárti német szellem, mígnem fejbeveri őt a nácizmussal. Amikor azonban a nyárspolgár azt mondja neki, "de az a Hitler meg a nácik voltak", ezt pont az igazi német szellem nem viseli el. Egyszerűen azért, mert nem igaz. (És van egy nép a világon, amelynek az igazság fontosabb, mint az élet...)
Különös egy világ, egészen furcsa nép. (És akkor csavarjuk még meg azzal, hogy a kegyetlen német nőkben mélyen érző szív dobog.)
Hogy jó film volt-e? Olyan, amilyen minden német műalkotás, akár film, akár regény, akár zenemű, akár festmény. Csavaros. Gondolkodni kell rajta. Nagyon "verbális", mint az egész német kultúra. De (azaz pont ezért) valahogy igazán szépnek mégse mondanám.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.07.17. 09:03:10
A nácizmus sajnos nekem mindig a német néplélek logikus következményének tűnt. Ennek a mindent komolyan vevő, humortalan, ellentmondást és lazaságot nem tűrő mentalitásnak a groteszk és eltúlzott változata. Nagy tévedés ugyanis azt hinni, hogy Hitler (akit a sátán megtestesülésének is hisznek egyesek) egyedül volt erre képes. Azért tehette meg, mert sokan támogatták. Ordnung muss ja sein!
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.17. 13:44:16
viszont érdekes, hogy az amerikai katonák a háború végén azzal szembesültek, hogy a németek értékrendje és viselkedése majdnem egy az egyben azonos volt az övékkel, pedig akkor még csak pár hete volt vége a nácizmusnak.
pontilyen 2008.07.17. 15:19:03
Igen, nekem is főleg a nyelvük (illetve az, ahogyan a nyelvüket használják) késztet mindig tűnődésre. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki megtanult valamilyen szinten németül, és "eredeti" németekkel találkozik, megdöbben. Mindenről a legcsavarosabb mondatokban értekeznek, mintha mindig épp a doktori disszertációjukból idéznének. (És nemcsak az egyetemisták, hanem a kisegítő munkások és a jegyellenőrök is. Elképesztő élmény.)
A nácizmus szerintem is -- ahogy írtam is -- német jelenség. Thomas Mann például sokat írt arról, hogy a "legnagyobb" németekben (Goethében, Wagnerben vagy Nietzschében) is ott volt az az őrület, amelynek végülis torzképe és szánalmas paródiája lett a Harmadik Birodalom.
Az egyik kedvenc német könyvem Goethe életrajza, a Költészet és valóság. Abban írja le Goethe azt meghatározó gyerekkori élményét, hogy az apja mindig olvasgatott nekik. És amikor már mindenki unta az egész könyvet, és ez már mindenkinek nyilvánvaló is volt, nem hagyta abba az olvasást; mert amit egyszer elkezdtünk, azt be is kell fejezni. Nem is ismerek ennél jellemzőbben "német" gondolatot.
bs395:
A Bukás nekem is nagyon tetszett. És az tűnt benne föl leginkább, hogy az egész mintha a mai berlini utcákon játszódna. Az emberek most is ugyanolyanok, mint akkor voltak. (Nyilván mondjuk a demisztifikálás is célja volt a filmnek.) Csak ahogy ma a németek az egészségügyi és oktatási rendszerről vitatkoznak, úgy akkor az Endlösungról. Van bennük valami kiismerhetetlenül titokzatos és hátborzongató.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.17. 23:18:34
a legtöbb modern nyelv a reformációval indult, a nemzeti nyelvű bibliával (vannak kivételek, mint az angol, ahol ez bizottsági munka volt, mert a nemzeti nyelvű biblia készítőjét máglyahalál terhe melett száműzték).
a német egyszemélyi szerkesztéssel indult el modern nelyvnek (grimm), kvázi "kimért" nyelv, koránt sincs meg benne az a kedélyes nemtörődömség, mint mondjuk az angolban.
van egy kis összehasonlítás, hogy egy nemzeti karaktert mennyire leírnak a szavaik hangzása:
work - jóleső böffentés egy sör után travai - káromkodás
arbeit - vezényszó
munka - ásítás
labora - mese
robot - gépies, személytelen
stb.
pontilyen 2008.07.18. 00:12:14
A reformáció kori német (= Frühneuhochdeutsch) valóban nem volt még ennyire "kimért". A 16. századi röpiratok még a grobianizmusaikkal (durvaságaikkal) tüntettek.
Aztán jött a harmincéves háború az ő óriási tanulságával: ha nincs rend, mindnyájan megdöglünk. (Gondoljunk bele: mi, magyarok, 500 év alatt nem tettük túl egészen magunkat azon, hogy az ország három részre szakadt. A harmincéves háborúban Németország több száz részre szakadt, számolatlanul sok kis fejedelemségre, hercegségre, őrgrófságra stb.) A német rendmánia csírái talán ekkor kelhettek életre igazán.
A porosz állam 18. századi sikere a rend és fegyelem diadala volt. Csoda-e, ha ehhez idomult aztán minden német gondolkodó, és így persze a nyelv is? Kant tétele "a csillagos égről fölöttem és az erkölcsi világrendről bennem" olyan mániákus rendigényről tanúskodik, amely francia vagy olasz szerzők habitusától általában nagyon idegen. (Meg hát maga az a törekvés is, hogy "no akkor foglaljuk rendszerbe az egész világot".)
Közben persze az a skizofrén helyzet, hogy a német néplélek nagyon is démoni és kísérteties, nagyon messze van pont a rendszerezhetőségtől (elég épp a Grimm-meséket példaként fölhozni, összehasonlítva akár a magyar népmesékkel). Na most, mi lesz abból, ha elfojtják ezt a lobogó fantáziát, és rendszerbe szorítják? Kirobban. És jön a német romantika, és minden, ami belőle szétsugárzott, Nietzschétől a nácizmusig széles spektrumon.
No de, igen, a nyelv. Ugyanígy hordja a skizofréniát. Külsőre maga a rendezettség, minden a helyén van. De van-e zavarbaejtőbb, mint egy akármilyen német mondat?
Vagy a szavak szintjén. A német nyelv egyik alapja a temérdek "igekötő". Igen ám, de van-e zavarosabb dolog, mint ami az igekötők túlhajtásából származik?
Példa:
sehen: nézni, látni
ansehen: megnézni, ránézni
aufsehen: felnézni, felvigyázni
umsehen: körülnézni
durchsehen: átnézni
übersehen: áttekinteni
vorsehen: tervezni, vigyázni
absehen: belátni, ellátni
versehen: ellátni
stb.
Gondoljunk bele, micsoda képzavarokra ad mindez alkalmat, pláne egy németes terjedelmű, hat-hétsoros mondatban!
popp · http://koncertblog.com/ 2008.07.18. 17:40:25
De nézzük meg mit jelent Berlin ma, ahova szabadszellemű fiatalok települnek a világ minden részéről. Mondhatni, hogy sok tekintetben ma nem Párizs, hanem Berlin a modern európai kultúra fővárosa.
pontilyen 2008.07.18. 19:24:59
A sztereotípia nagyon fontos rendezője a valóságról alkotott képünknek. Csak tudni kell, hogy meddig terjed az ő hatásköre. Vagyis amikor valakit a sztereotípiák nem segítik, hanem gátolják az idegenség megértésében, azaz pl. Berlinben sem Berlint, hanem a saját sztereotípiáit látja viszont, akkor van a baj.
Meg persze akkor is, ha nem segítenek minket sztereotípiák, mert akkor ugyan sok mindent megértünk, de nem tudjuk integrálni egy sémába, és az ismereteink szétesnek.
A túlzások meg a szeretet jelei (is). :-)
AdamT · http://durva.blog.hu 2008.07.19. 11:57:24