Pár napja érlelődik már bennem egy poszt a nácizmusról. Aztán ma éjszaka egészen véletlenül (ugye, kapcsolgatás közben) rátaláltam egy német filmre az m2-n, és végignéztem. Nem hiszem, hogy a nácizmusról szóló posztom elmaradna (azaz nem hiszem, hogy a témáról való zsigeri mondandóm elférne egyetlen bejegyzésben), de most, úgy "idegből", nagyon írhatnékom van.

A film (Húgocskám) négy német (igen, ez fontos, hogy német; mint ahogy eddigi tapasztalataim szerint minden német műalkotás, akár film, akár regény, akár zenemű, akár festmény, azt a problémát járja körül, hogy mik vagyunk mi, németek) ember, két nő és két férfi tragédiába torkolló viszonyát ábrázolja.

Mindegyik szereplő a németség egyik arca. Legalábbis én így értelmezem.

A főszereplő a "tipikus német nő". Aki találkozott már ilyennel, az örök életre megemlegeti a találkozást. Kötelességtudó, kínosan pontos, rend- és tisztaságmániás, férfiasan szigorú és szűkszavú, és olykor-olykor dühös kirohanásokra ragadtatja magát, kifejezve a lelkében élő (önmaga számára is) érthetetlen feszültséget. Foglalkozása: határőr. Hajszíne: szőke. Neve: Rubakow. (Telitalálat a rendező részéről ez a név; pont azért, mert tipikusan nem-német, tipikusan szláv név.)

Leendő férje a "tipikus német nyárspolgár". Kellemes figura, (ha épp nem dolgozik, akkor) igazán barátságos, eléggé érdektelen alak. De a film végére fontos szerephez jut. Egyébként ő is határőr, Katrin (a főszereplő) főnöke.

Katrin féltestvére az a német nő, aki nem bírja elviselni mindazt, amit a németség jelent (a precizitást, a fegyelmet és a kényszerességet), ezért megvalósítja annak tökéletes ellentétét. (Aki azt hiszi, Németország egyszerű hely, az nagyot téved.) Művészi hajlamai vannak, rendetlen, züllött, nincs állandó otthona, néha a nővérénél lakik, széttúrja annak lakását, drogozik, iszik, tökéletesen kiszámíthatatlan; ahogy Katrin meg is ordítja neki: hiányzik belőle minden felelősségtudat (az egyik legfontosabb német szó: Verantwortungsbewusstsein). Foglalkozása: pék. Hajszíne: barna. Neve: Romy.

A féltestvér fiúja szintén az inverz: egy neonáci együttes vezére, aki teli szájjal szidja a koszos külföldieket, de azért -- mint kiderül majd -- belőlük él. Hosszú hajú lázadó.

Nem akarom megelőlegezni a "nácis" posztomat. Csak annyit írok most, hogy ez a négy szereplő a filmben leképezi Németország huszadik századi történetét. Természetesen nem úgy, hogy a lázadó rokker lenne a náci. Pont az a lényeg, hogy mindenki náci. Pont az a nácizmusban (ebben a tipikusan német jelenségben) az egészen torz és különös vonás, hogy a legundorítóbb elmebajt a legracionálisabb precizitással ötvözte.

Katrin a rend embereként nem ismer se húgot, se férjet: ő nyomoz. Igaz, hogy tönkremegy bele a családja meg az élete, de ő nyomoz. A húgocska ezt egyre kevésbé bírja elviselni, ezért megrontja a józan nyárspolgárt, majd amikor kiprovokálja, hogy Katrin leszaralakozza őt, kalapáccsal fejbekólintja. A nyárspolgár nem ért semmit, Romyra hárítja a felelősséget, ezért a lábadozó Katrin kiteszi az útját.

Fordítsuk le: a rend ellen föllázadó németeket addig provokálja a rendpárti német szellem, mígnem fejbeveri őt a nácizmussal. Amikor azonban a nyárspolgár azt mondja neki, "de az a Hitler meg a nácik voltak", ezt pont az igazi német szellem nem viseli el. Egyszerűen azért, mert nem igaz. (És van egy nép a világon, amelynek az igazság fontosabb, mint az élet...)

Különös egy világ, egészen furcsa nép. (És akkor csavarjuk még meg azzal, hogy a kegyetlen német nőkben mélyen érző szív dobog.)

Hogy jó film volt-e? Olyan, amilyen minden német műalkotás, akár film, akár regény, akár zenemű, akár festmény. Csavaros. Gondolkodni kell rajta. Nagyon "verbális", mint az egész német kultúra. De (azaz pont ezért) valahogy igazán szépnek mégse mondanám.