"A plakátfiú, kinél régente laktam,
meleg. Ez most már nem titok.
Mindig az volt, vagy bemelegedett?
Akár maradjon is titok.
Nem érdekes. Hisz tudhatta, így
vagy úgy, nekem ez természetes.
És attól sem kellett tartania, hogy
kifecsegem, ha egyszer titok."
Nyilas Atilla: Emlékkönyvbe (részlet)
Nem titok: amikor elkezdtem írni (vezetni?) ezt a blogot, az volt a célom, hogy titkokat osszak meg magamról. Vagyis fecsegjek. Szelep. Amiről máskor, máshol, máshogyan nem lehet beszélni, arról itt lehet. És ez jó, még akkor is, ha adott esetben vannak bizonyos veszélyei. Hiszen nem véletlen, hogy máskor, máshol, máshogyan éppenséggel nem mindenről lehet beszélni. A diskurzusnak mindig vannak korlátai. Ennek a diskurzusnak is.
Eddig titkoltam például (még a szerző előtt is), hogy nagyon kedvelem Nyilas Atillának ezt a fönti, mottóban idézett versét. Rákerestem a neten, de nem találtam meg, így aztán kénytelen voltam elővenni a De én kötetet, és onnan kimásolni a kezdő sorokat. Elég valószínűtlen, hogy olvasóim közül sokaknak meglenne ez a kötet. Így aztán az is titok, hogy a vers miként folytatódik. [Akit érdekel, bátran kérdezzen rá. Semmiből nem áll bepötyögnöm.]
No de, miről is akartam...? A titkokról akartam. Arról, hogy léteznek-e titkok.
Szerintem nem léteznek.
Diszkurzív korlátok, azok igen, azok léteznek. Tabuknak szokás nevezni őket. Csak hát van ebben a tabu fogalomban valami mélységesen paradox. A taburól ugyanis pontosan tudjuk, hogy micsoda, hiszen tudjuk, hogy mi az, amit nem mondhatunk ki. Máskülönben nem tudnánk, hogy mit nem szabad kimondani.
Amint valamiről tudjuk, hogy tabu, az adott dolog azonnal elveszti ismeretlen jellegét. Pontosan körül tudjuk írni, jóformán mindent tudunk róla. Egy tabut sokkal jobban ismerünk, mint bármi mást, ami nem tabu. Másképpen: amit tényleg nem ismerünk, arról azt sem tudjuk, hogy tabu-e vagy sem. Hogy titok-e, vagy sem.
Melegség, homoszexualitás: fantasztikusan találó példák. A naiv, a másik iránt csak felületesen érdeklődő ember azt hiheti, hogy a másik (Másik?) szexuális orientációjának ismerete hozzájuttathatja valami igazán feszt információhoz az illetőről. Hogy sikerült leleplezni a titkot. Vagy: A Titkot. Kész is a kép (legrosszabb esetben: kórkép) a másikról; ismerjük őt már egészen, gyerekkorával, felnőttkorával együtt, lelepleztük.
Aki hisz a titkokban, az a leleplezésekben is hisz. Vagyis hogy van egy origója, egy stabil magja a másik személyiségének, melyről elegendő lehántani a lepleket, hogy szabadon előttünk álljon (tárgyként) a másik.
Aki hisz a titkokban, az nem tiszteli, ergo: nem is szereti a másikat.
A titok lényege ugyanis az, hogy megfejthető. Minél több réteget lehántunk egy személyiségről — mondják a titokhívők —, annál közelebb jutunk a maghoz, a lényeghez, a Titokhoz.
Én ezzel szemben azt állítom, hogy minél több réteget lehántunk valakiről, annál messzebb jutunk a magtól. A lehántás révén ugyanis nem kevesebb lesz az illető, hanem több. Nem egyszerűbb, hanem bonyolultabb. Nem is jó metafora a mag. Jobb metafora a rubikkocka, melyet ide-oda tekerhetünk, és annyiféle képet mutat nekünk, ahány felé forgatjuk. Vagy még jobb metafora a ház, melyet különféle módokon alakíthatunk és díszíthetünk, és annak megfelelően érezzük hol ilyennek, hol olyannak, hogy mi hogyan lakjuk be, hogyan viszonyulunk hozzá.
Tényleg: van-e titka egy háznak? És ha netán van, közelebb kerülünk-e hozzá, ha leverjük a házról a vakolatot, széttépjük a tapétákat, összetörjük a bútorokat, hogy minél jobban lecsupaszíthassuk a házat, hogy elemeire bontsuk, közelebb kerülvén a maghoz, melyből a ház mintegy kisarjadt? Ugye, hogy ez agyrém. És mennyivel bonyolultabb egy ember, mint egy ház.
Ennek a bonyolultságnak az elfedésére valók a titkok és a tabuk. Mert a bonyolultság egy bizonyos mérték fölött elviselhetetlen. Nem bírnánk ki a létezését. A tabuizálás a társadalom önvédő technikáinak egyike.
Érdemes azonban tudni, hogy mindez csak gyakorlati okokból van így. A titok társadalmi jelenség, nem természeti. És amennyiben társadalmi, annyiban megváltoztatható. Az emberi szabályok mindig újraértelmezhetők, hiszen mi, és csakis mi alakítjuk őket. Pontosan ez az oka (nem csináltam titkot belőle), hogy blogolásra adtam a fejem valamikor.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.08. 17:27:24
egyes törzseknél ha egy özvegy ember árnyéka vetül valakire, akkor beteg lesz és meghal, ezért az özvegyek csak napnyugta után hagyhatják el az otthonuk. az "értelme" az, hogy egy özvegy a szociális státuszát biztos össze akarja majd kötni valaki mással újraházasodással, és ez nem kívánatos. persze az árnyékba nem fog belehalni senki, és a tövises bokrokból készült párna se tartja távol az elhunyt házastárs szellemét, de kötelező tartani. így lesz egy egyszerű jelenségből, aminek szinte mindig a félelem az alapja, zavaros "rendszer": tabu - amikor az ok és az okozat elválnak, és helyettesítők lépnek be a láncolatba.
pontilyen 2009.03.08. 18:37:35
Szerintem ez az általad említett példa is arról szól, hogy az életet, mely mindig kiszámíthatatlan, és kiszámíthatatlanságában nyugtalanító, valamiképpen szabályok közé szorítsuk. Nem szabad mindent megtenni, mert ha megtennénk, kiszolgáltatnánk magunkat a veszedelmes bizonytalanságnak.
A "zavaró" dolgok eltávolítása mindenféle diskurzusnak alapvető technikája.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.09. 06:23:05
korlátok közé, persze, csak ha úgy szorítjuk, hogy kifele, a realitás csak-csak betüremkedik, és ez az, ami zavaró lesz.
mert a tabu nem feloldani próbálja a problémát, hanem szőnyeg alá söpörni.
pontilyen 2009.03.09. 11:40:08
Nem értünk egyet. Mintha abból indulnál ki, hogy lehetséges olyan diskurzus, amely nem vesz tudomásul semmiféle korlátozást. Szerintem ilyen diszkurzív tér nincsen. A korlátozások közé pedig mindig be-be tud türemkedni a realitás, és ez mindig zavaró lehet.
Ma másképpen működnek a tabuk, mint az ősi társadalmakban. De ma is léteznek. Nem azért, mert buták vagyunk (persze, buták is vagyunk) :-), hanem azért, mert a valóság mindig bonyolultabb, gazdagabb, összetettebb annál, mint amennyiről (nyelvi és egyéb jelek segítségével) számot tudunk adni.
És még egy: a tabu használója számára a probléma nem probléma. Ő nagyon is jól elvan a korlátozással. Csak mi, akik tudjuk, hogy a korlátozásnak semmiféle logikus alapja nincs, véljük úgy, hogy egy olyan társadalomban probléma van, ahol az öregek nem mernek (akarnak?) napnyugta után utcára lépni.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.09. 13:20:58
ha a korlátozás embertől ered, akkor kódolva van benne a téves értékítélet, esetleg a direkt hazugság is. a tabu használója az, aki a tiltást kikényszeríti - akire a tiltás vonatkozik, az nem használója, hanem alanya annak, és sokszor szenved, talán még azon is elgondolkodik, hogy úgy hülyeség az egész, ahogy van.
pontilyen 2009.03.09. 16:06:27
Régóta foglalkoztat már a probléma, hogy az ember, akit korlátoznak, szenved-e a korlátozástól, ha nem tud róla. Mert hát ez egyáltalán nem biztos. Mi is csak azok miatt a szabadsághiányok miatt szenvedünk, melyek értelmetlenségéről tudomásunk van. El tudom képzelni, hogy az ősi társadalom tagja a tabuk okozta korlátozásokat teljesen természeteseknek tekinti; meg sem fordul a fejében, hogy lehetséges másképpen is élni, mint együtt ezekkel a korlátozásokkal.
Mi is így vagyunk. Csak annyiban fáj nekünk valamilyen korlát, amennyiben leküzdhetőnek, nem természettől adottnak tekintjük. Van-e ember, akinek fáj az, hogy nem tud testméret-arányosan akkorákat ugrani, mint egy kecskebéka?...
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.09. 16:38:27
éppen ezért a nem természet adta korlátok fájnak nekünk, még ha "természetesnek" is vesszük: a szégyen, a fájdalom, a represszió nem lesz kevesebb azért, mert azt mondják, hogy helyes és jó okból szenvedjük el. ez az ideológiák egyik nagy hazugsága, amikor a negatív dolgokat nem pozitív dolgok lehetőségeként állítják be, hanem mint önmagukban értéket hordozókat.
az, hogy tudatosul bennünk, hogy másként is lehetne, azt jelenti, hogy létezik alternatíva - ezért törekednek a tabukat hirdetők kizárólagosságra, amit - szerencsére - soha sem érnek el.
pontilyen 2009.03.09. 21:15:36
Majdhogynem ugyanazt mondjuk. Szerintem is "a nem természet adta korlátok fájnak nekünk".
Csak éppen azt, hogy mi a természet adta korlát, és mi az, amit emberek okoznak nekünk, egyáltalán nem könnyű felismerni.
Erre megint nagyszerű példa a szexuális orientáció kérdésköre. Még ötven évvel ezelőtt is a nyugati társadalmakban a homoszexualitást szerencsétlenségnek, betegségnek, pusztítandó kórnak tartották, nemegyszer börtönbe vagy (ami talán még rosszabb) elmegyógyintézetbe zárva az érintetteket. Akkoriban föl sem igen merülhetett, hogy amit bajnak, veszélynek, betegségnek tartanak, nem "természettől fogva" baj, hanem pusztán egy emberi döntés alapján. Mai nyugati civilizációnk tudja, hogy ez a "baj" egy diszkurzív tiltás eredménye, melytől meg lehet szabadulni, amennyiben a diszkurzív tiltástól megszabadulunk. De tudta-e ezt egy középkori ember? Vagy akár csak egy ma élő afganisztáni ember? Aligha.
Vagyis azt, hogy mi természeti korlát, és mi olyan korlát, mely az emberi együttélés szabályainak függvénye, nem evidens eldönteni. Nem tudhatjuk, hogy nekünk magunknak milyen korlátaink vannak, melyeken egy reflektáltabb civilizáció már csak nevetne. (És talán valóban nevetni is fog.)
Ezért is gondolom én is úgy, hogy semmi sem lehet olyan káros, mint a totalitarizmus, azaz a kizárólagosságra törekvés, vagyis annak sulykolása, hogy "másként nem lehet". Mindig lehet másként. Még a léthez képest (ami pedig az abszolút totalitás) is lehetséges valami, ami "másként, mint van". (Erre mondja Lévinas azt a nyugati metafizikát önmagából kiforgató mondatot, hogy az etika megelőzi az ontológiát.)
Lényegében tehát inkább egyetértünk, mint nem. :-) Talán pont a középső bekezdéseddel vitatkoznék Nietzsche miatt, mert egyszerűen nem tud kimenni a fejemből a Morál genealógiájának utolsó néhány oldala...
sleeping dancer · http://sleepingdancer.freeblog.hu 2009.03.10. 10:20:33
pontilyen 2009.03.10. 12:04:54
Na végre! :-) Már azt hittem, senkit sem érdekel, hogy miről fecsegek itten.
Időközben különben rájöttem, hogy fönt van a neten a vers (igen hebrencs filológus voltam, amikor pár guglis keresőkifejezés bepötyögése után könnyedén föladtam a keresgélést), úgyhogy nem is kell idemásolnom, elég, ha linkelem:
www.litera.hu/irodalom/emlekkonyvbe
Szerintem nagyon jó vers.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.10. 15:34:19
a közepén gyakorlatilag leírtad, mit is gondolok az ideológiákról meg a dogmákról :-)
amikbe beletartozik a tabu is, ott ugyanis nem gondolkodnak a tiltás emberi vagy természeti voltáról, helyességéről, hanem adva van és kész. erre lehet azt mondani, hogy a világot teljességében nézi, és azért nem tesz különbséget, de éppen egy szűk csövet forraszt a szeme elé, hogy a "csúnya" dolgokat ne lássa.
védelem az ismeretlentől a szégyen által a félelmen keresztül, mindezt túlzásba vive.
pontilyen 2009.03.10. 18:13:12
Szerintem amikor nem gondolkodunk egy tiltás emberi vagy természeti voltáról, akkor természetesnek vesszük (hisszük), megváltoztathatatlannak.
Egyetértünk ebben a paradoxonban: a teljesség képzete a teljesség tagadása. A totalizálás nem más, mint a totalitás kisajátítása, és így persze beszűkítése, kiapasztása, elsorvasztása.
A vitapont talán ott van, hogy szerintem soha nem tudhatjuk, hogy mi mikor esünk bele ebbe a hibába. Vagyis én erősebben hangsúlyozom a perspektíva szerepét mind a saját viselkedésünk, mind a tabuhasználók viselkedésének megítélésében.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.11. 07:14:00
a jóindulat hermeizéje azt mondatja, hogy mindig beleesünk ebbe a hibába, legalábbis ajánlatos így közelíteni saját állításainkhoz is - ezt persze uralkodó áramlatok minden korokban rosszinulatúnak állítják be.
a tabu hanszálói pedig az uralkodó áramlat zászlóvivői.
ehje aser 2009.03.11. 08:07:00
A beszéd éppoly öncsalás, mint a hallgatás. Végső soron.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.11. 08:17:09
a hallgatás nem arany, ha magadban tartod :-)
pontilyen 2009.03.11. 18:06:07
Tulajdonképpen lehet, hogy a gyanú és a jóindulat hermeneutikája tényleg ugyanaz, csak a perspektíva más, ahonnan nézzük.
A "gyanú három nagy hermeneutja" a francia posztmodern szerint ugyebár Marx, Nietzsche és Freud volt. Nos, én mindháromra olykor tudok úgy tekinteni, mint az emberiség három hatalmas jótevőjére. És akkor ezt értsük, ahogy akarjuk.
:-)
@ehje aser:
József Attila után, szabadon:
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni,
ha beszél abba, ha pedig elhallgat,
ebbe fog belehalni.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.12. 05:57:10
tabu=polkorrektség :-)
Elderflower 2009.03.24. 19:34:46
Ne titkolózz hát :-)
Korlátok? Erre is igaz: az intuitív, gondolkodó ember felismeri, ha korlátozzák. Tehát van róla tudomása. Ha elmondják neki, ha nem, ha ember szabta a korlátokat, ha nem. Ezáltal többet is szenved (azt nem állítom, hogy többet is küzd a megszüntetésükért).
pontilyen 2009.03.25. 10:47:05
Nem titkolózom. :-)
Csak nem minden mondható ki mindenhol. "A diskurzusnak mindig vannak korlátai."
Szenvedek-e ettől a tudattól? Is-is. Mert azáltal, hogy fölismerek egy korláto(zás)t, azt is fölismerem, hogy "lehetne másképp". Nem ez az egyetlen lehetséges módja és kerete a diskurzusnak. Ha a korlátozás felismerése szenvedést is okoz, a tudat, hogy vannak egyéb lehetséges világok, viszont boldoggá tesz.
Elderflower 2009.04.22. 21:56:59
Vagy hívjuk a pesszimizmus öntudatos elutasításának. Vagy idealizmusnak. (Részemről az utóbbi.)
"Csak nem minden mondható ki mindenhol. A diskurzusnak mindig vannak korlátai." :
A kimondott résszel egyetértek. A nem kimondottat sajnálom.