Most már tényleg csak egyetlen egy nap, és útjára indul a labda Bázelben, a XIII. labdarúgó Európa-bajnokságon. Most már igazán ideje (és itt meg helye is) van, hogy megírjam, kinek (mennyire) és miért szurkolok. 1-től 10-ig adom a pontokat, az 1 a semennyire, a 10 a nagyon. A csoportbeosztás sorrendjében haladok, rövidke indoklásokkal.
Svájc: Hogy van-e mit szeretni bennük? Naná. Már csak azt is, hogy ők képviselik az egyik rendező országot, ilyeténképp az EB-láz fönntartása végett kutya kötelességük minél tovább eljutni. Ha a védelmük olyan lesz, mint két éve a világbajnokságon (ahol új rekordot fölállítva úgy estek ki, hogy egyetlen gólt sem kaptak!), akkor nincs is mitől tartaniuk. 7 pont.
Csehország: Túlzottan sose szurkoltam nekik. Még akkor sem, amikor a mostaninál sokkal jobbak voltak, mint például a '96-os EB-n, Poborsky (portugálok ellen bemutatott) átemeléses álomgólja idején. Lehet, hogy csak, mert utálom a sört, de ők nekem egy szürke kis színes kiscsapat. 6 pont.
Portugália: Őket viszont nagyon bírtam, amíg meg nem jelent a színen Cristiano Ronaldo, közmegegyezés szerint minden idők legellenszenvesebb labdarúgója. Ő egymagában mínusz négy pontot jelent, meg azt, hogy "inkább a csehek, mint ők". 5 pont.
Törökország: Róluk bennem még az van meg, hogy 1990-ben a Megyeri úton a magyar válogatott 8 (!) perc után már 3-0-ra vezetett, majd 90 után 4-1-re nyert ellenük. Az ilyen alapélményt nemigen írhatja felül a 2002-es koreai-japán furcsa VB-n szerzett bronzérmük sem, szóval, nálam ők még mindig a "futottak még". 5 pont.
Ausztria: A másik rendezőt mindenki lesajnálja (még saját maguk is), és ez máris szimpatikussá teszi őket. Mekkora élmény már, amikor egy lesajnáló személy pofára esik! Meg egyébként sincs semmi bajom az osztrákokkal. Mégiscsak Mozart, Freud, Musil, Wittgenstein országa... 7 pont.
Horvátország: Amennyire a csehek nálam a "szimpatikus szláv szomszédból" csak a "szláv szomszéd" (hogy mennyire szomszéd persze, azt hagyjuk), annyira hordoznak a horvátok valamennyit a szimpatikusból is. Az alapélmény persze kétségkívül a 98-as csapatuk, mely Franciaországban minden bizonnyal VB-döntőbe jut, ha nem Franciaország ellen játszik Franciaországban a VB-döntőbe jutásért, és bár azóta nem Suker, Simic és Jarni színvonalán játszanak, egy titkos csurit azért kapnak tőlem. 7 pont.
Lengyelország: A lengyelekkel igazán semmi bajom nincsen, de tényleg, mi is lehetne; a focijuk viszont soha nem tudott magával ragadni. Egyszerűen még semmiféle fociélményt nem szolgáltattak nekem (sem válogatott, sem klubszinten), és tekintve, hogy nagyjából húsz éve kísérem figyelemmel a nemzetközi labdarúgást (is), emellett nehéz lenne elmennem hét ponttal. 6 pont.
Németország: Hogy az ember miként válik németfoci-szurkolóvá, az bizony szövevényes kérdés, az viszont, hogy én azzá váltam, tény. Most mondjam azt, hogy Goethe, Nietzsche, Heidegger? Akkor azt mondják, hogy Göbbels és Hitler. Akkor mondjam azt, hogy a 90-es vébén (életem első vébéjén) az első két meccsükön kilenc (!) gólt vágtak? Fejemre olvassák, hogy ugyanott az utolsó három meccsükön összesen hármat, abból is kettőt 11-esből. Vagy mondjam, hogy két szemesztert töltöttem németországi egyetemeken, és milyen jó volt ott? Mondom; de nem ezért szurkolok nekik. Hanem... (?) 8 pont.
Franciaország: Ha az emberbe gyerekkorától azt nevelik belé, hogy Trianon óta a franciákat illik egy kicsit nem szeretnie, akkor ez az amúgy ostobaság a racionalitás síkján tökéletesen kezelhető lesz, de az olyan érzelmi dolgokban, amilyen a foci, csak-csak ki tudja élni magát. Pláne, hogyha nevezett ország futballistái a játékukkal sokat, a viselkedésükkel pedig még többet tesznek azért, hogy buta előítéleteink megmaradjanak. 4 pont.
Románia: Ők az ellenpélda! Nem azért ellenpélda, hogy legyen ellenpélda is, hanem mert így hozta a sors. Mert engem aztán még egy focipályán sem érdekel Trianon, ha egy csapat úgy játszik, mint Hagiék (Munteanuék, Dumitrescuék, Moldovanék) annak idején, pl. '94-ben, ahol többek között az argentinoknak is három gólt vágtak. Aki így tud focizni, annak én még azt is megbocsátom, amit nem követett el. Pláne, ha eközben még a pályán kívül is rokonszenves. 7 pont.
Olaszország: Hosszú éveken át Itália volt a nagy kedvenc. '90-ből a hazai menetelésük (ó, Donadoni, Carnevale, Baresi, Maldini, Vialli...), '94-ből meg a sírból visszahozott vébéjük marad örök élmény. Azóta azért történt egy s más, ami ellenszenvet gerjeszt bennem irántuk, két éve megnyert vébécímük miatt pedig különösebb motivációm sincs, hogy idén mellettük álljak. Talán egyedül az ellenfeleik. 6 pont.
Hollandia: Mert hát Hollandiával én úgy vagyok, hogy vagy nagyon igen, vagy nagyon nem. És most épp nagyon nem. Amit két éve foci néven bemutattak, az merénylet volt a jóízlés ellen. És semmi jel nem mutat rá (a selejtezők legalábbis a legkevésbé), hogy antifutballjukon pont az EB tiszteletére változtatni fognak. Ha igen, annak persze örülni fogok, mint egy citromsárga, mégis édes narancsnak. 5 pont.
Oroszország: Én az oroszokkal kábé úgy vagyok, mint a csehekkel. Nem nagyon találok okot, hogy szurkoljak nekik, pedig amúgy néha egészen kiválóan játszanak, meg hát ők is a "szimpatikus (?) szláv szomszéd (??)" kategóriája. És pláne, hogy kedvenceimmel (hogy kik ők, arról hamarost) egy csoportba kerültek, drukkolni én inkább a kiesésükért fogok. 6 pont.
Görögország: Na nem ők. Mármint a kedvencek. Nekem ők a török-kategória. Hiába címvédők, azért a görög, valljuk be, egy igen unalmas és -- félve írom -- gyenge alakulat. Próbálnám persze a görög filozófiát mentsvárként hozni, hogy valamiképp mégiscsak szurkolni tudjak nekik, de nem megy. A görög fociválogatott leírhatatlanul messze van Epikurosztól, de Arisztotelésztől is. 5 pont.
Svédország: Mindig kedveltem a focijukat, fogalmam sincs, hogy miért. A legracionálisabb indok az, hogy mindig tudtak gólt lőni. Most is fognak tudni, ez nem is kétséges. A svédek meccsei valamiért mindig érdekesek. Két éve az angolok ellen például minden szögletük gólhelyzetet eredményezett. Trinidad és Tobago ellen huszonöt helyzetük ellenére is 0-0-át játszottak. Tőlük (úgy értem, a svédektől) idén is várok meglepetést. 7 pont.
Spanyolország: Na de igen, hát ők az abszolút kedvencek. Minél többször játsszák el ugyanazt (remek csapattal megyünk, világklasszisokkal, két éve veretlenek vagyunk, és... leégünk), a szimpátiám annál erősebb, a bizakodásom pedig annál nagyobb, hogy na majd most. Annyi balszerencse közt (vö. 2002, Dél-Korea-Spanyolország, igen, azon a furcsa vébén), oly sok viszály után (Raúl kontra Aragones), talán most majd megáldja őket az Isten, és védő kart nyújt feléjük. Ámbár a lelkem mélyén érzem, hogy már megint nem fog. 10 pont.
